MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1988

1988-03-31 PB_165 - 1988_PB 165/46

- 6 ­ző Bizottság irányelveiben adott útmutatások szerint végzik munkájukat. Munkaterveiket, munkaprogramjaikat egy évre ké­szítik. A pártfegyelmi vizsgálatok lefolytatása megfelel az eljárási szabályoknak, hozott döntéseik megalapozottak. Jó az együttműködés a felsőbb pártszervek, illetve azok fegyel­mi bizottságai között, segítik az új fegyelmi bizottságok munkáját, átadják tapasztalataikat, konkrét esetekben taná­csokat adnak a megoldáshoz. Az együttműködés eredményeként is kialakult jó munkát minősíti pozitívan, hogy az irányító pártbizottságoknak csupán néhány esetben kellett fegyelmi ügyet kiemelni, illetve a fegyelmi bizottságot új eljárás lefolytatására utasítani. A pártfegyelmi bizottságok rend­szeresen figyelemmel kisérik a pártfegyelem alakulását a konkrét eseteken túl is. Folyamatosan vizsgálják a pártfegye­lem alakulására ható tényezőket, témavizsgálataikkal, egy­egy részterület behatóbb elemzésével, a problémák, gondok, a kedvezőtlen jelenségek okainak feltárásával, ezekről a vezetés tájékoztatásával jól szolgálják a maguk eszközével a pártfegyelem szilárdítását csakúgy, mint a fegyelmi mun­ka színvonalának emelését. A fegyelmi bizottságok és a párt­alapszervezetek közötti kapcsolat állandó, folyamatos, ezt segíti elő a fegyelmi bizottságok tagjainak területfelelősi rendszere. A Szervezeti Szabályzat módosítása alapján a Központi El­lenőrző Bizottság által kiadott irányelvek szerint bővült az alapszervezetek jogköre is a fegyelmi munkában. Az úgy­nevezett "méltányossági" gyakorlat megszüntetésével a bűn­cselekményt elkövetett és bíróságilag elítélt párttag fe­gyelmi ügyében a hatáskörileg illetékes alapszervezet dönt. Évente legalább egy alkalommal az irányító pártbizottságok titkári értekezleten szólnak a pártfegyelmi munkával kap­csolatos aktuális feladatokról, s adnak a témával kapcso­latos konzultációs lehetőségeket is. Az alapszervezetek is taggyűléseiken foglalkoznak a fegyelmi munkával, a beszámoló taggyűléseken külön figyelmet szentelnek a kérdésnek. A fe­¥

Next

/
Thumbnails
Contents