MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1987

1987-07-09 PB_161 - 1987_PB 161/23

-3­tok egészére kell összpontosítani. Bebizonyosodott, hogy csak úgy tudunk előrelépni, ha a megoldásra váró problémákat, a gaz­dasági és társadalmi folyamatokat egységben kezeljük, s a felis­meréseket követően határozottan cselekszünk. Ehhez kell megte­remteni a megfelelő társadalmi feltételeket és megújitani a gaz­daság és a dolgozó ember kapcsolatát. A program a kibontakozás fő útját meglevő erőforrásaink jobb kiaknázásában, a társadalom gazdálkodó képességének az erő­sítésében, az ösztönzés és a mozgósítás egyidejű alkalmazásában látja. Ez a gazdasági struktúra átépítésével, az exportképesség fokozásával, a gazdálkodó szervezetek közötti verseny élénkítésé­vel, a szervezeti és az ösztönzési rendszer javításával érhető el A Központi Bizottság tavaly novemberi ülése mérleget vont gazdasági helyzetünkről, elemezte a helyzet kialakulásának okait. A viták megerősítették, hogy az akkor adott értékelés ma is helyt­álló. Hozzá kell tenni azonban, hogy programunk végrehajtását a novemberben elgondoltnál kedvezőtlenebb körülmények között kell megkezdenünk. Az elmúlt év teljesítménye a számítottnál kedvezőtlenebbül alakult. Az idei év első félévének adatai is arra utalnak, hogy gazdasági munkánkban a megtett erőfeszítések ellenére sem sike­rült a kivánatos változásokat elérni. Külpiaci eredményességünk nem javult, kereskedelmi mérlegünk a tervezett javulással szemben jelentős hiányt mutat, a tőkés piacokon romlottak cserearányaink, Sféy S az adósságállomány tovább nőtt.

Next

/
Thumbnails
Contents