MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1986
1986-03-27 PB_154 - 1986_PB 154/63
-16Többen is indokoltan szóvá tették, hogy a hatáskörök decentralizálásával egyidejűleg nagyobb figyelmet szükséges forditani a kádermunka központi összehangolására, ellenőrzésére, tapasztalatainak általánosítására. E tekintetben segitséget jelent, ha a Központi Bizottság elhatározza, hogy saját soraiból a javaslatban szereplő feladatok ellátására, - tehát nem konkrét személyi ügyekkel való foglalkozásra - káderpolitikai bizottságot hoz létre. A káderhatáskörök felelős gyakorlása, a szocialista demokrácia fejlődése, a módosuló feltételekhez való igazodás elmélyültebb, körültekintőbb politikai munkát, bizonyos munkamódszerbeli változást igényel minden pártszervtől. Feltétlenül tiszteletben kell tartaniok a személyi ügyekben illetékes állami, társadalmi és szövetkezeti szervek önállóságét és jogait. A hatáskörbe tartozó személyi kérdésekben az előzetes állásfoglalást ajánlásnak kell tekinteni, nem szabad megengedni, hogy valamely szervre bárkit is ráerőszakoljanak. Az olyan döntésnek azonban, amely szemben áll káderpolitikánkkal, nem szabad helyt adni. Abban az esetben viszont, ha a választás eredménye eltér ugyan az előzetes állásfoglalástól, de nem ütközik káderpolitikánk elveivel, azt támogatőlag tudomásul kell venni.