MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1985

1985-09-17 PB_151 - 1985_PB 151/67

- 4 ­Részletesen szól a megyei pártbizottság és a közvetlen irányitású pártbizottságok konkrét feladatairól, mely - többek között tartalmazza - a káderélőkészitő munka tenni­valóit, a megyei pártbizottság osztályainak feladatait, az apparátusok, pártalapszervezeti titkárok felkészítésének módját és időrendi ütemezését. A népfrontválasztások kapcsán az alábbi főbb megállapí­tásokat tette. A kongresszusi felkészülés legfontosabb politikai fela­data, hogy segitse elő a párt XIII. kongresszusa határoza­taiban megfogalmazott és a népfront választási felhívásában nyilvánosságra hozott országépitő program megvalósítását. A népfrontbizottságok ujjáválasztása legyen politikai esemény, aktiv politizáló alkalom, mely a kongresszus tartalmi elő­készítését, a társadalmi demokratizmus további szélesítését szolgálja. Megfogalmazta a népfrontmozgalomban dolgozó kommunisták feladatait, melyek közül néhányat szükséges kiemelni, igy: - Továbbra is forditsanak megkülönböztetett figyelmet arra, hogy a Hazafias Népfront a szocialista nemzeti összefogást szolgálja. -Kezdeményezzék, hogy a mozgalom rendelkezésére álló eszközeit, módszereit, lehetőségeit még jobban hasz­nálja fel a lakossággal való párbeszédre. - Törekedjenek arra, hogy a népfront hatékonyabban segitse a gazdasági építőmunka feladatainak kimunká­lását, megvalósítását. Kiemelte a káderelőkészitő munkában való részvételt, ezen belül a testületek kialakításának főbb szempontjait.

Next

/
Thumbnails
Contents