MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1984
1984-12-14 PB_146 - 1984_PB 146/38
-12TISZTELT PÁRTBIZOTTSÁG I A párt ós a kormány az elmúlt két hónap során is folytatta aktiv nemzetközi tevékenységét. Legfelső szintű ós más fontos találkozók szolgálták eredményesen a szocialista közösség országaihoz fűződő kapcsolataink erősítését ós az együttműködés hatékonyságának előmozdítását. Részt vállaltunk a kelet-nyugati párbeszéd folyamatosságának megőrzésére irányuló erőfeszítésekben ós ujabb lépéseket tettünk hazánk ós a fejlődő, különösen az el nem kötelezett országok közötti kapcsolatok fejlesztése érdekében is. Mint ismeretes, két esztendeje tart a KGST-országok 1986-90 közötti népgazdasági terveinek egyeztetése, és konzultációk folynak a gazdaságpolitikai elképzelésekről. A közös munkában kfontos állomást jelentett a KGST-tagországok vezetőinek júniusi legfelső szintű találkozója, amely lefektette • további egyeztető munka alapelveit, meghatározta annak irányait ós feltételeit. Ezek konkretizálását jól szolgálták az azóta sorra került kétoldalú találkozók, valamint a KGST Havannában megtartott ülésszaka. Mindezek eredményekónt valamenynyi KGST-tagországgal lezártuk a tervkoordináció első szakaszát. A tervkoordináció során a szocialista országokkal folytatott együttműködés oldaláról lényegében sikerült megalapoz-