MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1984

1984-10-24 PB_145 - 1984_PB 145/40

- 14 ­ifjúságra jellemző, az valamilyen formában hamarosan megnyilvánul majd az üzemekben, a termelőszövetkezetekben, a hivatalokban, ál­talában az élet minden területén* A tanulók körében végzett munka tehát a később már nehezen pótolható alapozás felelősségével jár. A diákok közösségi ós mozgalmi életében a KISZ mindig je­lentős szerepet Játszett. Az ifjúsági szövetség azonban ellent­mondásos helyzetben van ma a tanintézetekben. Politikai szervezet, amely tudatos, aktiv, cselekvőkész fiatalokat hivatott tömöritoni, és - helyesen - ennek megfelelő követelményeket támaszt, ehhez iga* zodó szervezeti keretek közt működik. De egyben sportklub, dalár­da, önképzőkör, kulturegylet és még sok egyéb, amoly ugyan nem vétek egy politikai szervezetben, de azért ez mégsem lehet a fö profil. Az eredmény? Meglehetősen nagy zavar és helyenként egynie> nak homlokagyenest ellentmondó gyakorlat a tanintézeti KISZ-azorve* zetek jellegét, feladatát, követelményeit illetően. £s még valami: 70-80 ;S-os szervezettség, aminek a politikai elkötelezettség terén nyilvánvalóan nincs meg a fedezete. Érdekünk, hogy tisztább helyzetet, aktívabb diák- és ifjúsági mozgalmi életet teremtsünk. Abból indulunk ki, hogy az iskola csak akkor képes társadalmi aktivitásra, demokratizmusra, / Önkormányzásra, öntevékenységre és szocialista közösségi életre nevelni, haciraindenmék maga is gyakorlóteret alakítja, fejleszti, erősíti az ehhez szükséges tulajdonságokat. Önkormányzó kópesoóg­re, demokratizmusra és társadalmi aktivitásra önkormányzat és demokratizmus nélkül, társadalmi felelősségre annak gyakorlása nélkül nem lehet nevelni. Ez olyan tanintézményeket, olyan isko­lai légkört igényel, amelyben a fiatalok nemcsak tanulónak érez­hetik magukat, hanem a társadalom egy fontos közössége tagjának; amelyben nemcsak javasolni, véleményezni szabad, hanem önállóan és teljes felelősséggel ügyeket eldönteni, intézni is lehet. Az önállósághoz és önkormányzathoz valóságosfhatáskört kellene biz­tosítani a fiatalok számára - természetesen életkorukhoz mért

Next

/
Thumbnails
Contents