MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1984
1984-10-24 PB_145 - 1984_PB 145/35
- 9 A nemzetközi és a hazai események, és azok okai iránt fokozódik az ifjúság érdeklődése. Körükben is van aggodalom a világban lévő feszültségek miatt, de aktivitásuk is fokozódik a békéért folyó küzdelemben. Szem előtt kell tartani, hogy a két világrendszar közötti kiélezett politikai és ideológiai harc egyik fő célja az ifjúság megnyerése. Ezért segítenünk kell a fiatalokat az eligazodásban, abban, hogy felismerjék: a feszültség fő oka a fegyverkezési hajsza utján járó amerikai Imperializmus, amely katonai erőfölényre tör a szocialista közösséggel szemben. Tudjuk, hogy a fiatalok között is vannak, akikre hat a burzsoá propaganda, és egyesek kritikátlanul elfogadják a nyugati életstílust. Feladatunk eszméinket terjeszteni, a káros hatások ellen föllépni, az ellenség céljait leleplezni. Többet kell tennünk azért, hogy a fiatalok lehetőleg világos, egyértelmű választ kapjanak kérdéseikre. Különösen fontos, hogy reális kép alakuljon ki bennük a szocializmus megvalósulásának folyamatáról, múltjáról, jelenéről. Jövőjéről, hogy alaposabban megismerjék a szocialista fejlődés eredményeit, vívódásainkat és tévedéssinket le. Kétértelműség nélkül, világosan kell beszélnünk a fiatalokkal a fejlődéssel együtt járó ellentmondásokról, nehézségekről és arról, hogy a szocializmus egyik nagy értéke a közös gondolkodásban, a gondok közös megoldásának lehetősógébon rejlik. Megkülönböztetett figyelmet érdemel a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség munkája. eEgyet lehet érteni az előzetee vitákban gyakran megfogalmazott véleménnyel, hogy az ifjúságpolitika megvalósításában nem helyes a KISZ szerepét eltúlozni, minden ifjúsági kórdós megoldásáért felelőssé tenni. A különös figyelem iránta mégis indokolt, hiszen a párt ifjúsági szervezetéről van szó. A KISZ megalakulása óta eltelt több mint negyedszázad során szocialista rendszerünk aktiv politikai tényezőjévé vált \