MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1984

1984-10-24 PB_145 - 1984_PB 145/21

- 5 ­A súlyos történelmi tragédiák miatt is érthető, hogy a Szovjetunió különösen érzékenyen reagált a revansista meg­nyilvánulásokra. Ezek mérlegelésekor szovjet részről néhány egyéb fontos körülményt is figyelembe vettek. A szovjet reagá­lások hangvételében nyilván szerepet játszott a feszült világ­helyzet ós a mélyponton lévő szovjet-amerikai viszony, az amerikai középhatótávolságu nukleáris rakéták megjelenése az NSZK területen, valamint a Nyugat-európai Uniónak az a döntése, hogy az eddigi tilalmat feloldva engedélyezi az NSZK számára - a nukleáris eszközök kivételével - a támadófegyverek gyár­tását. Szovjet részről ugy Ítélték meg, hogy ilyen körülmények között a két német állam közötti kapcsolatok bővülése más jel­leget ölt. Nehezményezték, hogy az NDK nem bírálja kellő eróly­lyel a nyugatnémet revansizmus és militarizmus felélénkülését. Ugyanakkor az NSZK kormánya továbbra is elutasítja az NDK-állam­polgárság és -útlevél elismerését, az úgynevezett állandó kép­viseletek nagykövetséggé minősítését, a határok véglegesítését. Szovjet vélemény szerint a kapcsolatok bővítése során az NDK egyoldalú engedményeket is tett. A hitelek felvétele növeli gaz­dasági függőségét, a kulturális, emberi, családi kapcsolatok ki­szélesedése Jobb lehetőeéget teremt az NSZK számára az ideoló­giai behatoláshoz. Az ellentmondásos helyzet mérlegelése alap­ján döntött ugy az NDK vezetése, hogy Honecker elvtárs szeptem­berre tervezett NSZK-beli látogatáeát elhalasztja. Azóta mind­két német állam részéről elhangzottak olyan nyilatkozatok, ame­lyekben változatlanul a párbeszéd folytatása, a kapcsolatok fenntartása, bővítése mellett foglaltak állást* Magyar részről megértjük és osztjuk az NSZK-ban ta­pasztalható revansizmus megélénkülése miatti aggodalmakat. Elitéljük azokat a törekvéseket, amelyek az Európában kialakult politikai realitásokat próbálják kérdésessé tenni. Az európai

Next

/
Thumbnails
Contents