MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1984
1984-10-24 PB_145 - 1984_PB 145/16
- 12 pártbizottságok és a városi tanácsok eltérő szerepéből és hatásköréből. A városi, vagy városi Jogú pártbizottságok közvetlenül irányitják és ellenőrzik a községi pártszervezetek munkáját. A városi tanácsok azonban nem felettee szervei a vonzáskörzetükhöz tartozó közeégi tanácsoknak. Ebből következik, hogy az uj helyzet nagyobb önállóságot követel a községi pártszervezetektől a helyi politika kialakításában és megvalósításában. A városi ós a városi Jogú nagyközségi pártbizottságok fontos feladata, hogy elősegítsék a vonzáskörzetükhöz tartozó tanácsok együttműködését a településfejlesztésben, a szolgáltatás és ellátás szervezésében. Mindezt olyan módszerek alkalmazásával kell elérniük, amely tiszteletben tartja és erősiti a községi tanácsok önállóságát, felelősségét. A Politikai Bizottság tervezi, hogy a tanácsok pártirányitásáról szóló, korábban kiadott útmutatót a most elfogadott állásfoglalás alapján átdolgozza ós - megfelelő Időben - korszerűsített formában közreadja. Ez Jelentős mértékben segítheti majd a pártezerveket abban, hogy konkrét tennivalóikat ée munkamódszereiket az uj követelményekhez igazítsák.