MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1983
1983-05-05 PB_135 - 1983_PB 135/10
- 9 erőnk szembenézni a hibáinkkal, az ideológiai sikon és a párt belső életében jelentkező nemkivánatos jelenségekkel is, A mi pártunk élvezi a tömegek támogatását, A párttagság gondolatmódjában megerősödött e politika folytatása melletti igény és a mellette való kiállás. A megyei pártbizottság elvégezte a XII, kongresszus óta végzett munkánk értékelését. Ez reális képet adott a megye gazdasági-politikai arculatáról, és megjelölte azokat a tennivalókat, melyeket el kell végezni az elkövetkezendő időszakban, A falun, a mezőgazdaságban dolgozó lakosság körében kedvezőbb politikai hangulat vált uralkodóvá, a megelőző időszakokhoz viszonyitva. Szövetkezeteinkben elértük azt, hogy mostraár nemcsak termelni, hanem gazdálkodni is megtanultak, A takarékos gazdálkodás és szemlélet rangot kapott. Ezen eredmények eléréséhez a gazdasági irányvonal adta meg az alapvető feltételeket. Pártbizottságunk megitélése az, hogy az irányitó pártszerveink munkájában egyre inkább meghatározó a szükségtelen operativitás, a gazdasági koncepciók egyre következetesebb számonkérése. Ez a munkamódszer honosodott meg járási pártbizottságunk munkájában is, A szövetkezeti demokráciát olyan szintre emelték, melyben a dolgozók szemlélete tovább erősödött. Az elmúlt évek során a gazdasági vezetésben olyan minőségi változás következett be, mely a jelenlegi nagyobb változásoknak megfelel. Az alacsony bérszinvonalat a helyes kormányprogram helyi alkalmazásával megfelelően tudjuk ellensúlyozni. Ennek köszönhető, hogy a járásban soha ilyen magas sertésjuh- és szarvasmarhaállomány nem volt. Néhány gondról is szeretnék szólni. Népgazdaságunk az ismert nehézségek ellenére jelentős beruházással kivánja a föld termőképességét megteremteni, A járás egy jelentős térségében e munkálatok befejeződnek. Ott tartunk, hogy mostmár lesz jó földünk, de nem lesz mivel megművelni, E jelentős beruházás gyors megtérülésének feltétele egy olyan kedvező hitelkonstrukció kidolgozása, amellyel e hátrányos helyzetben lévő szövetkezeteink is élni tudnak. Kedves Elvtársak! A marxizmus-leninizmus eszméinek terjesztésében jelentős eredményeink vannak. Pártbizottságunk a pártpropaganda hatékonyságának növelése érdekében tudatos, tervszerű beiskolázással elérte azt, hogy a propagandisták 30 %-a felsőfokú, 40 %-a középfokú végzettséggel rendelkezik. Ezt a felkészültséget jól kiegésziti a rendszeres módszertani továbbképzés, A politikai oktatás hatékonysága el van maradva, Megitélésem szerint azt a politikai tartalmat, melyet elvárunk az oktatástól, a jelenlegi forma nem tudja biztositani. Az a véleményem, hogy 15-20 éves módszerekkel nem tudunk előre lépni, ezek már elavultak. Az elmúlt két év során a beszámoló taggyűléseken határozott igénnyel lépett fel párttagságunk, hogy kapjanak nagyobb teret az ideológiai-társadalmi kérdések. Az érdeklődós középpontjában a nemzetközi helyzet és a gazdasági kérdések állnak. Ezek mellett előtérbe kerülnek a társadalmi életünk belső ellentmondásai. Azt, hogy a Központi Bizottság és most a megyei pártbizottság feltárja a gondokat és szembenéz ezekkel, ezt önmagában is lépésnek tartjuk. Az irásos előterjesztést és a szóbeli javaslatot elfogadásra ajánlom.