MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1983
1983-05-05 PB_135 - 1983_PB 135/8
- 7 Kedves Elvtársak! Az alegységek között meglévő színvonalkülönbségek megszüntetését állandóan munkánk középpontjában tartjuk, A teljes megszüntetéshez azonban hosszú idő szükséges. Elértük, hogy a parancsnokok és a törzsek jól tudják tervezni, szervezni és vezetni a különböző feladatok végrehajtását, képesek bármilyen évszakban és helyzetben teljesíteni a parancsokat* Az igénybevételről is szeretnék szólni, melynek ugy gazdasági mint családi vonzata is van. Mégis a politikai munka területének tekintjük. A munkásőri érdekek nem szabad hogy csorbát szenvedjenek. Törekvésünk, hogy csak a legfontosabb időre legyenek a jövőben is igénybe véve. összegezve, mi a politikai nevelőmunkát az élet minden területére kiterjedő olyan rendszeres tevékenységnek tekintjük, mely nélkül elképzelhetetlen lenne a munkásőrség mai tevékenysége. Ugy látjuk, hogy ehhez emberszeretet, egymás iránti figyelmesség, szilárd elvi elkötelezettség a szocialista haza iránt, és elődeink tisztelete. Fő feladatnak tartjuk az emberi tényezők szem előtt tartását, a parancsnokok és törzsek harcvezetői készségének tartását, az állomány pótlásának folyamatos biztosítását, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom, valamint a munkásőrség kiemelkedő tagjainak a fiatal munkásőrökkel való megismertetését. Továbbra is fontos feladat, hogy a pártunk XII. kongresszusán hozott határozatok megvalósításában tevőlegesen is részt vegyünk. Az anyaggal ós Frank elvtárs által elmondottakkal teljes mertékben egyetértek. VRBOVSZKI GYÖRGY ELVTÁRS; Tisztelt Pártbizottság! Szarvas városi járási pártbizottság viszonylag rövid múltra tekint viszsza, hiszen 1983. január 8-án lett megválasztva a pártértekszleten. Ennek ellenére elmondhatom, hogy területünkön a párttagság, amely 4242 főt tesz ki, és a mintegy 56 ezer dolgozó becsületesen, tisztességesen járult hozzá munkájával a XII. kongresszus határozatainak végrehajtásához, időarányos teljesítéséhez. Néhány gondolatot szeretnék megemliteni a párt belső életével összefüggésben. A város és járás párttagságának politikai aktivitása a XII. kongresszus óta megtartott Központi Bizottsági ülések határozatait figyelembe véve aktivizálódott, a párttagság aktivitása a belpolitikai élet, a nemzetközi esemény iránti érdeklődés tekintetében fokozódott. A fokozódó követelmények és feltételek hatására erősödött az alapszervezetek önállósága, kezdeményezőkészsége, fejlődött a párttagság felelősségérzete, önkritikái magatartása. Pártalapszervezeteink és a pártszervezetek a pártdemokrácia erősitóséórt, a pártfegyelem következetesebb érvényesitósével egyre hatékonyabban tölti be a politikai irányitó, vezető szerepet. Az alapszervezeti pártvezetőségek betöltik hivatásukat. Szoros a munkakapcsolat az üzemi intézményi vezetéssel, a tömegszervezetekkel és a mozgalmak vezetőivel, tagjaival.