MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1982

1982-06-29 PB_130 - 1982_PB 130/56

-7­letve a Versailles! és bonni csúcsértekezletekkel. Számítot­tak az arab világ megosztottságára, bizonytalanságára, amit most tovább erőeltett az iraki-iráni konfliktusban bekövetke­zett fordulat. Építettek Szíria nehéz belső helyzetére és ar­ra, hogy az utóbbi időben feszültségek keletkezetek a szir ve­zetés és a Palesztinai Felszabaditási Szervezet viszonyában* Számoltak azzal is, hogy a palesztin mozgalom megosztottsága jelentősen csökkenti cselekvőképességét. Az Egyesült Államok sokirányú támogatást nyújt Izra­el törekvéseinek érvényesítéséhez. A Biztonsági Tanácsban meg­akadályozta az agresszió elitélését, helyette valamennyi fegy­veres erő kivonását szorgalmazza. Igyekszik előkészíteni egy amerikai ée izraeli érdekeknek megfelelő rendezést Libanonban, s valamilyen formában kikényszeríteni Szíria csatlakozását eh­hez. Nyugat-európai szövetségesei ugyanakkor határozottan ál­lást foglaltak az izraeli agresszióval szemben, s megerősítet­ték, hogy a palesztin kérdés Igazságos rendezése az egyik alap­vető feltétele a közel-keleti válság megoldásának. Szíria összességében tartózkodó, kiváró magatartást tanúsít, láthatóan kerülni igyekszik az összecsapást a kato­nailag erősebb Izraellel* A többi arab ország mindeddig nem nyújtott tényleges segítséget az agresszió áldozatainak. A Szovjetunió, hazánk és a többi szocialista ország határozottan elitélte az izraeli támadást, s követeli az in­vázióé csapatok haladéktalan visszavonását, Libanon egységé­nek és szuverenitásának helyreállítását, területi sérthetet­lenségének garantálását* A szocialista országok egyúttal rá­mutattak arra a felelősségre is, amit az Egyesült Államok vi­sel az agresszió támogatásáért. A közel-keleti, s ezen belül a libanoni helyzet to­vábbi alakulása szempontjából lényegéé körülmény az is, hogy 82 iraki-iráni konfliktusban az utóbbi hetekben fordulat kö-

Next

/
Thumbnails
Contents