MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1981
1981-04-10 PB_123 - 1981_PB 123/64
-16tásban, mind a tiltásban. Ezeknek az elveknek a következetes érvényesítése csak úgy oldható meg, ha az omlitett kérdésekben egységes szemlélet érvényesül először a területért felelős kommunista vezetők között, másodszor szélesebb értelemben véve az egész pártban. Ez az egységes szemlélet nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a pórt kulturális téren is betöltse vezető szerepét, és egység legyen a különböző szintű végrehajtó szervekben is. A kulturális terület irányitása egy kicsit hasonlit a népgazdasági irányitáshoz. Kulturális téren is nagy a helyi önállóság. Vannak önálló, felelős alkotó műhelyek, és ez a helyes. Meg kell hagyni az alkotó műhelyek önállóságát, de ennek az önállóságnak éppen sajátfejlődése érdekében nagyobb felelősséggel kell párosulnia. Ma igy fogjuk fel a kulturális élet irányítását, akkor nagy felelősség hárul a megyei, járási, városi pártbizottságokra. Miként e pártbizottságok felelősen, önállóan foglalkoznak gazdasági és politikai kérdésekkel, akként e területen is dolgozzanak felelősen, és lássák el a pártirányitást, beleértve a kulturális területen működő alapszervezetek irányitását is. Az irányitás javitása a tanácsok feladata is. A művészeti intézmények a gondos karbantartása nem megvalósíthatatlan követelmény. Azt tapasztaljuk, hogy amikor egy kulturális intézmény létesítéséről, folyóiratalapitásról van szó, óriási a lelkesedés a megyékben, városokban, járásokban, tüzön-vizen keresztül harcolnak érte. Helyes, hogy a vidék meg akarja teremteni és nagyrészt meg is teremtette a maga kulturális életét. Do mindehhez arra is szükség van, hogy amikor ezek az intézmények működni kezdenek, akkor legalább annyi gondot, figyelmet forditsanak rájuk, mint amennyit a kiharcolásukra, és oz sajnos még sok helyen nincs meg. A párton belüli egység nélkülözhetetlen feltétele a párt és a tömegek közötti bizalom további erősítésének. De vonnak más • . <ás&