MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1980

1980-10-29 PB_120 - 1980_PB 120/62

- 4 ­vezetők nem rendelkeznek megfelelő helyi ismerettel és veze­tői gyakorlattal. Helyenként nem kellően tervszerű és átgon­dolt cserék aránytalanságot is okoztak. Ez helyenként vissza­vezethető a szűk körben való gondolkodásra és szubjektivizmus­ra. A megyei pártbizottság határozatában megfelelőnek bizo­nyult az az elv, hogy a párt szerveknek azonos súllyal kell ke­zelni a funkcionáló káderek képzését, továbbképzését és 02 u­tánpótlás nevelését, ugyanakkor az állami, és tömegszervezeti területen nagyobb gondot kell forditani az utánpótlás nevelé­sére, A végrehajtás tapasztalatai igazolják a fejlődést - en­nek ellenére e területen még mindig jellemző az elmaradás. A pártszervek a várható szükségletnek megfelelő utánpótlással rendelkeznek. Szám szerint ás összetételében az utánpótlás megfelelő - néhány területen az átlagosnál kedvezőbb /megyei pártbizottság, Mezőkovácsháza járás, Békéscsaba város, Oroshá­za járás/. Az állami- tömegszervezeti szervek tervei tartal­mazzák a megfelelő számú cseréket, de az utánpótlás felkészült­sége és összetétele nem mindenben felel meg a követelményeknek. Ez neheziti az egyes területek között tervezett kádercseréket és átcsoportosításokat. Az utánpótlás novelésébftn még mindig jellemző a színvonalbeli különbség. A pártbizottság e kérdés­re vonatkozó határozatát továbbra is kiemelten kell kezelni. II. A HATÁSKÖRBE TARTOZÓ KÁDEREK HELYZETÉNEK MEGÍTÉLÉSE. Wl A tervszerű és céltudatosabb munka eredményeként a me­gyei pártbizottság rendelkezik olyan káderállománnyal, amely politikai és szakmai felkészültségét, vezetői készségét te­kintve zömében képes eleget tenni a megnövekedett követelmé­nyeknek. A vezetők munkájára, magatartására a párt politiká­jának meggyőződéses szolgálata jellemző. A végrehajtott cse­rék és átcsoportosítások eredményeként tovább javult a veze­tői állomány összetétele, felkészültsége. Az alkalmasság meg-

Next

/
Thumbnails
Contents