MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1980

1980-10-29 PB_120 - 1980_PB 120/29

12­úgynevezett független szakszervezetek jövőbeni konkrét tevé­kenysége ténylegesen a szocializmus, a dolgozó tömegek érde­keit szolgálja. A jelenlegi körülmények között különösen nagy súllyal e­sik latba a katolikus egyház magatartása. A jelek szerint az egyházi vezetés egyrészt arra törekszik, hogy támogassa és be­folyásolja az új szakszervezeteket, megszilárdítsa és tovább erősitse most szerzett újabb pozícióit, másrész t viszont annak érdekében tevékenykedik, hogy megakadályozza az események ellen­őrizhetetlenné válását, a teljes politikai felfordulást. Erre utal, hogy az egyházi vezetők szinte állandó érintkezésben van­nak mind az ellenzék, mind pedig az államhatalom képviselőivel. A kibontakozást rendkívül megnehezíti, hogy a Lengyel E­gyesült Munkáspárt helyzetére is erőteljesen rányomja bélyegét a súlyos társadalmi-politikai válság, a tömegek nagyfokú bizal­matlansága a párt iránt. Ebből a bonyolult helyzetből igyeke­zett kiutat találni a Központi Bizottság október elején megtar­tott ülése. A Politikai Bizottság az eddigi legátfogóbb értékelést terjesztette a Központi Bizottság elé, amely részletesen foglal­kozott az előállott helyzet okaival. A plénum értékelése szerint a munkóstömegek fellépése nem a szocialista rendszer , hanem az elkövetett hibák, a torzulások ellen irányult. A beszámoló és a vita felvetette egyes vezetők személyes felelősségének kórdósét is, s ennek megfelelően a testület további személyi döntéseket is hozott. Egyidejűleg határozottan visszautasította a különbö­ző szintű párt ós állami vezetők elleni jogtalan táraadásokat. A plénum lefolyása, a több mint 80 felszólalás, a rendkívül ak­tív, kritikus légkörű vita önmagában is jelezte a párt munkastí­lusának megújítására irányuló szándékokat.

Next

/
Thumbnails
Contents