MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1980

1980-10-29 PB_120 - 1980_PB 120/11

-10A tsz elnökök személyzeti munkájáról: stabilizálni a terveket, szükség alapján iskolázzunk be. Átgondolt, következetes munkával megoldani az akut káderügyeket. Stabilizálni a káderhelyzetet. PETROVSZKI'ISTVÁN ELVTÁRS: Tisztelt Pártbizottság! Kedves Elvtársak! Mindenekelőtt szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy részt vehetek a pártbizottság munkájában és ennél a napirendnél néhány gondolattal hozzájárulhatok a vitához. Nemcsak azért teszem, mert a Klampeczky elvtárs többször hivatkozott itt rám, egyébként nem az én gondolataim voltak azok, hanem a Politikai Bizottságé és annak a határozatát dolgoztam fel tulajdonképpen abban az irásban, azzal együtt természetesen, hogy azzal azonosulok. A végrehajtó bizottságnak a pártbizottság elé terjesztett anyagával, jelentésével és a jelentésben feltárt helyzetből levont következtetésekkel messzemenően egyetértek, hűbbé, világosabbá tette még ezt a képet Szabó elvtársnak a kiegészitője és azokat a tapasztalatokat, amelyeket a Békés megyei Pártbizottság káderpolitikai munkájával, kádermunkájával kapcsolatban mind ez ideig szereztünk azt igazolják, hogy a jelentés valósághű képet fest az itt folyó kádermunkáról. Elvszerü, a politikai döntéseknek céloknak megfelelő kádermunka folyik és ennek az eredménye, amivel manapság számolhatunk az egy, a káderállományban végbement minőségi változást jelent. Ez jó dolog, én ugy gondolom, hogy annak ellenére, hogy néhány nehezebb feladattal is meg kellett e területen küzdeni, például az erőteljesebb fiatalitás kérdésével, megérte a küzdelmet és mindenképpen jól szolgálja az egységes politikai célkitűzéseink megvalósitását, A XII. Kongresszus anyaga, határozata és az azt követő időszak politikai gyakorlata is mindinkább azt igazolja, hogy a következő esztendőben még nagyobb figyelemmel kell lennünk a káderpolitikára és kádermunkára, de azon az elvi alapon, amit a Központi Bizottság már korábban, aztán a Politikai Bizottság és a Kongresszus is megfogalmazott most legutóbb, hogy a káderpolitika az a politikai tevékenységünk egészének szerves része, mindennapos politikai munkánknak egyik eleme és olyan eszközrendszer, amely biztositja a fő politikai célkitűzéseink megvalósításának személyi garanciáit. Nem valamiféle külön kezelt, az egésztől elkülönitett politikai tevékenységi területnek kell tehát ezt felfognunk, hanem olyan gyakorlatnak, amelylyel a főbb gazdaságpolitikai, társadalompolitikai, kultúrpolitikai és egyéb más politikai célkitűzéseink legjobb szándékunk szerinti és legjobb szintű megvalósítását szolgáljuk. Ennek a szolgálatába kell állitanunk a kádermunkánkat és éppen ezért, mivel az emiitett területek mindegyikével naponta van dolgunk, következésképpen a kádermunkával is naponta kell foglalkoznunk. Naponta kell megmérnünk, azokat az embereket, akik a politikai célkitűzések végrehajtásának a frontvonalában dolgoznak, mennyire tudnak eleget tenni funkciójukkal járó feladataiknak, milyen szinvonalon látják el azt és aszerint kell megitélnünk, minősitenünk őket, eszerint kell tenni a kádermunkánkban szükséges lépéseket. A káderpolitikánkkal kapcsolatos elvek és érvényben lévő döntések mindannyiunk előtt ismertek. Ismertek azok az elvek, amelyeket mi a kádereinkkel, a vezetőinkkel szemben manapság, korábban is, manapság is és a jövőben is támasztunk és támasztanunk kell, ha ezek már a vitában is szóba kerültek engedjék meg nekem, hogy egy rövid gondolat erejéig azért reflektáljak felvetett kérdésekre. A hármas követelmény, idézőjelbe teszem ezt a hármas követelményt, ez egy ilyen politikai zsargonná vált itt a mi gyakorlatunkban, lehetne ezt négyre bőviteni, kettőre szükiteni, nem az az érdekes,