MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1980

1980-09-24 PB_119 - 1980_PB 119/5

- 4 ­A gyulai Húskombinát kiemelt beruházás volt. Ebben igen sokat tett a megyei Pártbizottság itt szeretném megköszönni a segít­séget gazdasági szerveink nevében. A húskombinát megépítése, termelésének beindítása szükséges és indokolt volt. Az 1980-as évet eredményesnek értékelhetjük. Sertéshús készítményekből jobb és több készítményt tudnánk biztosítani intenzív gyártmány­fejlesztéssel. Export követelményeink is biztosítva vannak. Kezdeti sikereink a nyugati piacon nagyon jók, vevőre találtunk. így a Húskombinát export lehetősége jelentősen megnövekedett. Belsőség, nyersszalonna értékesítés tekintetében is jelentős e­redményeket értünk el. Munkaerő gazdálkodásunk terén stabilizálódott helyzetünk.. Iga­zolt mulasztás 64 %-al csökkent. A húskombinát beindulása óta a párt- és tömegszervezetek ehhez jelentős mértékben hozzájárul­tak. A szocialista brigádok jelentős szerepet kapnak. Becsüle­tes munkával ujabb brigádtagok jelentkezhetnek, és versenyvál­lalásokkal hozzájárulnak a húskombinát eredményességéhez. Ennyiben szerettem volna tájékoztatni a pártbizottságot a hús­kombinát tevékenységéről; azonban, hogy az elkövetkezendő idő­ben még eredményesebben tudjunk dolgozni, valóra kell váltani a XII. kongresszus határozatait maradéktalanul, és annak szel­lemében a célkitűzéseket végrehajtani. KLAUKÓ MÁTYÁS elvtárs: A Titkárság elé kerülő irásos beszámoló­val, a szóbeli kiegészitöval egyetértek. Négy éves munkáról kell számotadni a mezőgazdaságban, az élelmiszeriparban. A jelentés­ben leirt végzett tevékenységet, és annak értékelését objektív­nak tartom. Egyetértek azzal a megállapításával az előterjesz­tésnek, hogy az elmúlt 3-4 esztendőben a megye mezőgazdasága, élelmiszeripara számottevő eredményt ért el. Igaz akkor is ha egy-két területen a Titkárság által meghatározott feladatokat nem tudtuk a kivánt szintnek megfelelően teljesíteni. Néhány területen azonban szóródások vannak, termelőszövetkezeteink egy részében az alap- és mérleghiány összegét megfelelő szint­re kell csökkenteni, az igaz, hogy objektív tényezők játszot­tak közre. A Titkárság által hozott határozatok, feladatok a kedvezőtlen adottságú területen gazdálkodó szövetkezeteinkre nagyobb hatást gyakorolt, azonban politikai, gazdasági, állami szinten számottevő intézkedés történt, pl.: szakember ellátott­ság tekintetében. Nem csak számszerüségében javultak, hanem mi­nőségében is. Hiba viszont, hogy a szakember ellátottság szám­szerű minőségi növekedése aránytalanul jelentkezik. A jelentést mértéktartónak tartom; azonban a megye a belviz­árviz miatt számtalan problémával küzd. Azt azonban javunkra meg kell állapítani, hogy a kedvezőtlen helyzet ellenére mező­gazdaságunk, élelmiszeriparunk 1980. évi terméshozama teljesít­ve, sőt túlteljesítve van. Figyelemre méltó eredmények vannak, s ennek mértéktartása követendő példa a következő időben is. Néhány észrevételem lenne; - a 2. oldal, utolsó bekezdés:"A kis­gazdaságok termelése is emelkedett." Itt azt kellene kifejteni, hogy mennyivel és hol emelkedett a kisgazdaságok termelése. 3. oldal, első bekezdés; - " élelmiszeriparban 35 %-os mennyi­ségi növekedés" MiHortól - meddig volt ez a 35 i'ó-os jelentős mennyiségi és minőségi növekedés. 3. oldal 4 bekezdés: - szám­adatok tükrözik a négy esztendő munkáját, de számszerüségét te­kintve még egisátsük ki ahol lehet.

Next

/
Thumbnails
Contents