MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1979

1979-04-06 PB_110 - 1979_PB 110/71

- 3 ­kedósre késztették valamennyi állani, társadalmi ós gazdasági szer­vet. Ennek svagyunk tanúi a felnőttoktatás terülotón. Dolentőo fejlődés a szakmunkások szakközépiskolája területén, amely igen kedvelt a megyében. Dó kezdeményezés óo több helyen eltorjedt az üzembe kihelyezett osztályok szervezése, ahol jelentős összegű üzemi hozzájárulással is segitik a felnőttoktatást. Javitani kell az általános iskolában tanulók arányát , mert az utóbbi években ez csökkenő tendenciát mutat. Szükséges ez azért is, mert szakmai képzésben is azok tudnak rÓ3Zt venni, okik az alapmű­veltséget megszerezték. Az általános iskolát el nem végzettek nagyobb arányban azokban a rétegekben találhatók, ahol a tanulás presztizse móg nem jelentke­zik kellő súllyal. Ide tartoznak a hagyományos paraszti munkát vég­zők, az iparban az alkalmi munkások, ingázók, tartósan vidéken dol­gozók, valamint a cigány dolgozók. Ezek körében jovitani koll a ÜL­világositó munkát. örvendetes, hogy a politikai műveltség iránti órdoklődés jolon­tőoon nőtt . Mind a belpolitikai, mind a nemzetközi élet alakulása megnövelte a politikai kulturáltság fontosságát a dolgozók körében. Belpolitikai vonatkozásbon - különösen a szocialista demokratizmus kiterjesztése következtében - egyro több és több ember kerül napról­napra olyan holyzotbe, hogy politikai kultúráját, felkészültségét a különböző fórumokon a gyakorlatban is hasznositoni tudja. Egyre orőtoljosebben bontakozik ki a munkahelyokon a dolgozók műve­lődésével való törődés. Ez is bizonyitja a pozitiv szemléletválto­zást ós az ezzel párosuló helyes gyakorlatot. Különösen a nagyobb ipari üzemekben jelentős az előrelépés ós válik ez a tevékenység egyre tudatosabbá óo tervozerütté. A vállalati közművelődési bizott­ságok, a közművelődési fololősök rendszerének kialakulásával a mun­kahelyi művelődés szervezése, összefogása sokkal hatékonyabbá válik. A közművelődési intézmónyok - ahol a feltótelek jobbok - tartalmas.

Next

/
Thumbnails
Contents