MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1979
1979-10-03 PB_113 - 1979_PB 113/56
- 15 ők úgy érzik, hogy az értelmiség felé egyfajta nyitásra lenne szükség, még mindig az óvatosságot és a fenntartásokkal való közeledést vélik felfedezni. Ugyanakkor a gyakorlat azt mutatja, hogy az óvatosság és az elzárkózás rójuk jellemző. A közéleti tevékenységben szómarányuknak megfelelően főleg falun és községekben - részt vesznek, mig a városokban kevésbé, de nem is igénylik tőlük, pedig szive sen tennének meg többet. Továbbképzésük részben megöl dott. 6• Az államiga zgatás^ igazságszol g áltatás és fegyveres testül etek r._e rületein dolgozó értelmiségiek szakmai tevékenysége közvetlen kapcsolatban van a munkásosztály hatalmával, a központi akarat megvalósulásónak szervezésével,irányításával, végrehajtásával. Döntő többségük munkás, paraszt származású. A többi értelmiségi csoportokhoz viszo nyitva közülük a legtöbben tagjai a pártnak, jelentős ré szűk vezető beosztású. Ezen a területen több, mint 300 fő dolgozik. Politikailag elkötelezettek, mint a párt politikájának végrehajtói, tudásszintjük, rálátásuk, hozzáértésük, elvhüségük megelőzi az egyéb területen dolgozó, egyéb fűnk c ió t ellátó é rte1miségieké t. 7. Egyre több értelmiségi dolgozik a köz_müvel ődés területén , több mint 300 fő. Legnagyobb részük működés közben szc rezte meg a szakmai képzettséget és ezért úgy érzik, hogy az értelmiség legjobban elfoglalt tagjai. Egész közeli kapcsolataik vannak a munkásosztállyal és a prasztsággal. Gyakorlati munkájukban a politika megvalósításának alapja inkább az elfogadás, mint a tudatos meggyőződés .