MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1978

1978-12-14 PB_109 - 1978_PB 109/65

- 4 ­HS2K béli Cllae cégnek a nyilatkozatát, mely szerint annyira elégedett a termék minőségével, hogy ü nem kívánja tovább gyár­tani, hanem a vállalattól vásárolja meg adapter szükségletét. Ez nagy elismerés a vállalat szakembergárdájának és jő a népgaz­daságnak. Sajnos általában nem ez a jellemző, hanem az, hogy csökkent az export több iparágban /bizonyos üvegfalék,textiliák, baromfihús/* Problémát tapasztalunk a konvertálható export áru­alapot fejlesztő beruházások termelésben való lépését illetően* Hem elégségesek a piaci információk, amelyekhez a vállalatok, szövetkezetek hozzájutnak* Javasoljuk az illetékes szerveknek vizsgálják meg, hogy az eddigieknél nagyobb érdekeltsége legyen, főleg a tőkés exportban a vállalatoknak, gyáraknak, szövetkezeteknek* Tehát az előny necsak a külkereskedelmi vállalatoknál jelentkezzék* 7*/ Figyelmet felkeltő és egyben feladatokat jelent, hogy viszont a bérek az elmúlt három évben az iparban évi át­lagban több mint 8 %-kal nőttek, a termelés Üteme pedig 6,5 %­kai* összességében megállapítható, hogy nem kielégítő a vállalatok, gyárak, szövetkezetek tervszerűsége, munkájának ha­tékonysága, szervezettsége, a fegyelem, a munkaerővel való gaz­dálkodást s helyenként a vezetés színvonala* Még mindig nagy a különbség - kedvezőtlenül - a műsza­ki és közgazdasági szemlélet között* A "mennyiben kerül** a "mennyi eredményt hoz" nincs eléggé a vezetés szemléletében, mun­kagyakorlatában. Hem tartható ami eddig érvényesült, hogy a nye­reség 94 %-ának forrása az állami támogatás legyen* Keresni kell a belső tartalékokat, ajánljuk, hogy fordítsanak módszert* He arr legyen felelős ember, hogy ki-keresse milyen dotációt nem használ

Next

/
Thumbnails
Contents