MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1975
1975-02-05 PB_90 - 1975_PB 90/34
- 3 Az államélet demokratizmusának fejlődése kapcsán megnövekedett helyi önállóság jelentősen erősítette a lakóhelyhez váló ragaszkodás t;, a közösség ügyeivel való aktiv törődést. Ugyanakkor olyan jelenségek is felerősödtek, amelyek a "lakóhelyi önzés" irányába mutat- ' nak, Nemzetközi téren a békés egymás mellett élés gyakorlati alkalmazásával a lakosság egyetért. De, főleg a politikai kérdések iránt kevésbé érdeklődők, nem isme1 , I rik fel j.hogy a békés egymás mellett élés a nemzetközi osztályharc fő formája, hogy az Ideológiában nincs, nem lehet a két rendszer között békés egymás mellett élés, ! A szocialista hazafiság és internacionalizmus érzése erősödött, Ez kifejeződik eredményeink egyre tudatosabb megbecsülésében, a Szovjetunió iránti baráti érzés erősödésében, A szűkebb környezet, a lakóhely szeretete és az ezért való munkálkodás } valamint az a felismerés ? hogy fejlődésünkj szocialista létünk elválaszthatatlan a testvéri szocialista országok eredményeitől, a haladó mozgalmak sikereitől 9 mind szélesebb körben vált alapvető szemléletté és teltekké. Egyre többen látják, hogy'nincs külön szocialista hazafiság és külön szocialista internacionalizmus. Ezek a mindennapok gyakorlatában sem választhatók el egymás tói.Érdekeink tudatos felismerése és konkrét tapasztalatok hiányában a szocialista hazafiság és internacionalizmus nem erősíthető annak veszély'e nélkül, hogy szólammá ne válna. Ez a felismerés propagandánkban még nem általános és ebből is ered egyes » I i részkérdések meg nem értése, a fogalom leszűkítése, sőt i <