MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1974

1974-04-02 PB_87 - 1974_PB 87/54

- 10 ­A kádelektől az az elvéiáa, hogy a helyzetmegítélést konkré­tan, marxista - leninista módon végezzék, a megfelelő követ­keztetéseket vonják le. Ha ezt tették, megtették kötelességüket, de ez kötelesség. A dolgozók elfogadják a politikát, azonban a ve­zető beosztásúak éppen azélt vezető beosztásúak, hogy többet lás­sanak, előle figyeljenek és számoljanak a döntések válható követ­keztetéseivel. Ebből a szempontból a kádeiek felelőssége, szelepe nő. Megvan a jó politikai vonal, akkor antik maradéktalan végre­haj tésán,kell munkélkoni. Ez azért is fontos a mostani időkben, mert a X. kongresszus politikáját is, de az 1967-es kádermunkáról szóló határozatot ig az élet igazolta, de végrehajtásában zökkenők, zavarok voltak. A X. kongresszus végrehajtása szempontjából jelentős volt az 1972. novemberi határozat, mert elháritotta az akadályokat, a fennálló szemléletbeli helytelen értelmezést. A ká­der munkánál a mostani határozat is megerősiti, hogy jó volt, he­lyes volt a határozat, azonban végrehajtásét következetesebben kell végezni. Tehát politikai vonalunk jó, a döntések helyesek, a végrehajtás a kádereken múlik. Azért kellett visszatérni a ká­dermunkára, a személyi kérdésekre, hogy egy hatékonyabb végre­hajtásra kerüljön sor. 1972-ben nemcsak a kritikai elemzése történt meg a X. kongresszus végrehajtásénak, hanem figyelmez­tetés is volt, hogy a türelmi idő lejért, s voltak, akik a X. kongresszus végrehajtását nem ugy értelmezték és nem ugy csi­nálták, ahogy kellett. A mostani döntégnek az a jelentősége, hogy 1972-ben nem volt "fejek vétele". Lehetőség volt biztosit­va mindenki számára, s akik abból a központi bizottsági ülésből nem.vontak le megfelelő tanulságot, ennek számonkérése történt meg. Milyen tanulságot? Például: jó a politikai vonal, jók a ha­tározatok, de milyen késve jönnek az állami határozatok! /Itt megemlitette az üzem- és munkaszervezéssel, a párthatározattal, a beruházásokkal, stb de sok határozatot fel lehetne sorolni, a­mire párthatározat van, de az illetékes tárcák még ma sem juttat­ták le, és ez a párt komolyságát, a párt tömegkapcsolatát veszé­lyezteti, tekintélyét, a párt vezető szerepének hatékonyságát kezdi ki. Ha a politika jó, akkor a kádereken a sor, hogyan van végrehajtva és ebből a szempontból érdekes a mostani munka, a káder- és személyzeti munka a megyebizottság esetében, most Bé­kés megye vonatkozásában. Emiitett egy másik összefüggést: ha jó a politika, akkor ezt a káderek "tolhatják el". Munkájuk közben elkövetett bün a legna-

Next

/
Thumbnails
Contents