MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1974
1974-06-14 PB_88 - 1974_PB 88/25
határozatok lassú végrehajtását. A megye közvéleménye jelentős politikai lépésnek tartja a munkásosztály, a nők és az ifjúság helyzetének javítására vonatkozó intézkedéseket. A politikai, gazdasági és szociális intézkedések, amelyek elsősorban társadalmunk vezető osztálya helyzetének javítására történtek, ami hozzájárult a kedvező és kiegyensúlyozott politikai légkör kialakuláséhoz, a tudat hatékonyabb formálásához. A munkások helyzetét javító bér-, lakás és más intézkedések megelégedést váltottak ki és kedvezően hatnak a negyedik ötéves terv céljainak teljesítéséhez. Ugyanakkor az 50 nagyüzem tizenkét megyei gyáregységében a munkások kifogásolják, hogy az "anyavállalathoz" viszonyitva bérük jóval alacsonyabb, nem emelkedett a kívánt mértékben. A fizikai dolgozók egy részénél tapasztaljuk, hogy az utóbbi időben birálják a művészek és tanácsi alkalmazottak béremelésének mértékét. A párt és a munkásosztály vezető szerepének nyílt, közvetlen tagadásával megyénkben nem találkozunk. A Központi Bizottság 1972. novemberi határozatát követően az érdeklődés középpontjába került a munkásosztály helyzetének megítélése, a vezető szerep megvalósulásának kérdése. A kialakult vélemények jelentős része helyes marxista alapállásból magyarázza a munkásosztály vezető szerepét. A közvélemény elfogadja és tapasztalatai által is igazoltnak találja, hogy-a munkásosztály érdekei egybeesnek a társadalmi fejlődés objektív menetével és végső soron biztosított valamennyi réteg érdekeinek megvalósulása. Ezt igazolja, hogy a munkásosztály vezető szerepét tagadó, más osztály vagy réteg vezetésre hivatottságát hirdető elmélet nincs'megyénkben. A munkásosztály közvetlen, személyes részvétele a döntések előkészitésében és véleményezésében a legjobban vitatett kérdés. Eszel kapcsolatban többféle helytelen és szélsőséges nézetekkel találkozunk. Jelentős bázisa van az olyan szemléletnek, amely abból indul ki, hogy a dolgozó osztályok helyzete, szerepe azonos, mert nagyüzemi keretekben dolgozik, szocialista jellegű.