MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1973

1973-05-08 PB_81 - 1973_PB 81/12

-9­második szakasz mintegy 4-5.hónapig, a harmadik szakaszt 1­2 hét alatt bonyolítanák le. A szocialista o szagok általában egyetértenek ezzel az elképzeléssel, s ebben nem is várható nagy vita» • A biztonsági értekezleten a szocialista országok ál­láspontja szerint csak az európai államok plusz az Egyesült Államok és Kanada vehetnek részt. - A biztonsági értekezlet helyének és időpontjának problémája még bizonyos tekintetben vitás. Minden résztvevő prszég egyetért azzal, hogy a biztonsági értekezlet első sza­kaszára Helsinkiben kerüljön sor* - : r ind a szocialista, mind a kapitalista országok kép­viselői egyetértenek azzal, hogy a biztonsági értekezlet ez év nyarán, június végén, vagy július elején összehívható lesz, egyesek a szeptemberi kezdést is felvetették. Mem lehet azt várni, hogy az értekezlet valamiféle sok­oldalú biztonsági szerződést dolgoz ki. Erre a helyzet még nem érett. Ha sikerül a s ocialista orsz'gok napirendi javas­latának aegyedik pontját elfogadtatni és létrehozni az európai biztonság valamiféle állandó szervét, akkor megteremtődik a lehetősége annak, hogy az európai biztonsági rendszer kérdései­vel intézményesen foglalkozzanak, a megteremtsék egy később létrehozandó biztonsági szerződés feltételeit. Az amerikai magatartás - az állandó szerv létrehozásának következetes ellenzése mellett - a legtöbb kérdésben most po­zitivabb, mint a Közös Piac legtöbb országának. Ugy tűnik, hogy az amerikai vezetés a biztonsági értekezlet tekintetében korrekten tartja magét a Szovjetuniónak tett hallgatólagos Ígéretéhez. A Közös Piac országai akadályokat görditenek a bizton­sági értekezlet előkészítése elé. Megnyilvánult ez a szükség­telenül részletes, és provokativ elemekkel terhes javaslatokban LEVÉLTÁR "

Next

/
Thumbnails
Contents