MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1972
1972-06-30 PB_76 - 1972_PB 76/43
- 2 A tömegek harcának fontos megnyilvánulása volt az európai közvélemény képviselőinek sikeres brüsszeli közgyűlés e, valamint a Vietnam kérdésében Versailles-ben lezajlott értekezlet. A szocialista országok és a fejlett tőkés országok szakszervezeteinek az a törekvése, hogy megteremtsék az össz-európa i szakszervezeti egységet, elősegíti az európai népek együttműködését. Fontos tény, hogy néhá ny erős kapitalista orszá g - köztük az Egyesült Államok - kormánya éppen mostanában kényszerül t rá arra, hogy jobban számoljon a szocializmus javára megváltozott nemzetközi erőviszonyokicai és keresse a kiutat agressziv politikájának zsákutcájából. Ugyanakkor nem téveszthetjük szem elől, hogy a nemzetköz i enyhü lésne k, a népek békés együttműködésének a kapitalista országokba n számos ellensége van . Igaz, hogy az egyes tőkés országokban - az Egyesült Államokban is - tapasztalható gazdasági visszaesés vagy stagnálás arra készteti ezen országok messzebbre látó politikusait, hogy hosszútávu gazdasági, esetleg politikai együttműködés kiépitésére törekedjenek a szocialista országokkal, de az is igaz, hogy nagy befol yással rendelke znek még a fegyver kezési iparág ak ké pviselő i is, és ezek a maximális profit biztositása érdekében a feszültség fenntartásár a, az enyhülési folyamat fékezésére törekszenek. A nemzetközi enyhülés, a viszonylag békés fejlődés körülményei között az imperialista hatalmak egymás közötti ellentétei élesebben jelentkeznek, mint feszült, vagy háb orus viszonyok között. Napjainkban különösen kiéleződnek az ellentétek az Egyesült Államok és a kapitalista Európa fontos országai, illetve az Egyesült Államok és Japán között.