MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1972

1972-03-29 PB_75 - 1972_PB 75/51

T1 -15­az osztály feladatát képező területeken segítik, ellen­őrzik, elemzik a határozatok végrehajtását. Választott szerveket nem utasíthatnak, de joguk van az alsóbb szintű pártbizottságok osztályvezetőinek /vagy önálló előadóinak/ be számol tatásai a, valamint vezető szerv által hozott határozatokból adódó feladatok meghatáro­zásai a, joguk van az osztályhoz tartozó - az KB által meghatá­rozott területeken - állami - és tömegszervezetek, vállalatok, üzemek, intézmények vezetőinek beszámolta­tására, ellenőrzésére, a határozatok végrehajtását elő­segítő feladatok kijelölésére, önálló levelezést folytatnak a pártbizottságok illeté­kes osztályvezetőivel, de a Központi Bizottsághoz, or­szágos szervekhez küldendő leveleket csak a felügyelő titkár aláírásával együtt küldhetik, jelentéseket csak a felügyelő titkai engedélyével kér­hetnak a pártbizottságoktól, állami és társadalmi szer­vektől, az egész megyére kiterjedő jelentés kéréshez az első titkár engedélye szükséges, kéthetenként - és szükség szerint - osztályértekezle­tet tartanak, ahol a munkatársaknak meghatározzák a felad: tokát, tájékoztatják őket a választott testületek és felsőbb szervek határozatairól, állásfoglalásairól, beszámoltatják őket a végzett munkáról, elkészíttetik, koordinálják és jóváhagyják az osztály tagj ainak heti műnkaprogramj át, szükség szerint megbeszélést tartanak a városi, járási pártbizottságok osztályvezetőivel, az osztály felü­gyelő titkárok engedélyével, segítik, ellenőrzik a káderpolitikai elvek érvényesí­tését, részt vesznek a káderek beállítása, cseréje, iskoláztatása, minősítése, kitüntetése, fegyelmi ügyé­nek előkészítésében, n r bsO

Next

/
Thumbnails
Contents