MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1972

1972-11-18 PB_78 - 1972_PB 78/4

»• •*) t— *. Másrészt, nem tekinthető indokoltnak, hogy az ipari munkások átlag­keresete lényegesen alacsonyabb legyen az egyéb ágazatokban foglal­koztatottak bérénél. Megyénkben, ha az ipariakat 100-nek vesszük, akkor az építőiparban 114, a kereskedelemben 106, az állami mező­gazdaságban 114, szállítás ágazatban 117 %-os. Az ipari munkások bére központi bérintézkedés kapcsán 8 %-kal emelkedik, ez azt e­reoményezi, hogy az ipari munkások áglatkeresete 1973-ban is a legalacsonyabb marad. Az árintézkedéseket illetően jó magát, de azt hiszi, hogy a jelen­lévőket sem érte váratlanul. Fokozatosan végrehajtják a kongresszus a gazdaságirányítási rendszer bevezetését elhatározó központi bi­zottsági határozatát. Azt jelenti, hogy fokozatosan hosszabb távon ki kell alakítani az értékarányos árrendszert, csökkenteni kell az állami támogatást. Egyes fogyasztási cikkek fokozatos áremelése szükséges, másrészt sor kerül az egyes iparcikkek ármérséklésére, u gy> hogy egyben megvalósul a párt életszínvonal-politikai célki­tűzése. Észrevétele, hogy nem következett be a ruházati cikkek ármérsék­lése, sőt áremelkedés volt. Ennek okát nem a határozat végrehajtá­sában látja, hanem abban, hogy nem rendelkeztünk elegendő árualap­pal. Természetesen olyan árrendezés nem volt, amely egyformán érintett volna minden réteget. Pártunk ezt messzemenő körültekintéssel ol­dotta meg, különösen azoknál, akiket a legérzékenyebben érint / nyugdíjasok, többcsaládosok, stb/. A lakásépítés problémáiról is szól a KB. határozata. Ugy gondol­ja, hogy helyes lenne ezt a határozatot is differenciáltan vég­rehajtani, nehogy hátrányosabb helyzetbe kerüljön Békés megye. U­gyanis az országos lakásszám 45 %-os, Békés megyében ez az arány 12 %-os. Végezetül két megjegyzése volt: 1./ Minden előrehaladás alapja a munka, mégis ugy látszik vesztett becsületéből. Ugyanis egyesek nézetében nem a becsületesen végzett munka, hanem a kocsi típusa, az üdülő a döntő. Meg kell értetni mindenkivel, hogy igenis a fizetésért is meg kell dolgozni - és jól! 2./ A gazdaságirányítás reformja óta megnőtt a vállalatok önálló­sága, ezt egyesek félreértelmezték. Tapasztalni egyes gazdaságve­zetők részéről, hogy a népgazdaság érdekével ellentétes önálló gaz­dasági formát kivannak végezni; bér-, árpolitikát illetően. Az is igaz, hogy ezt a jelenséget már többször észrevételezte ez a testü­let, mégis kellő eréllyel nem lépett fel. Megítélése szerint határo­zatok és jó határozatok eddig is voltak. A végrehajtás terén kelle­ne fokozni az ellenőrzést és a felelősség következetes alkalmazását a végrehajtást illetően. Javasolta a Tisztelt Pártbizottságnak, hogy nyilvánítsa egyetérté­sét a Központi Bizottság határozatát illetően. Dolgozzák ki a ten­nivalókat és az ellenőrzés következetes végrehajtását. GONDA ELVTÁRS elmondta, hogy Orosházán is nagy várakozás előzte meg az MSzMI Központi Bizottságának ülését. Tekintettel arra, hogy teg­nap jelent meg a határozat a sajtóban, így még nagy tapasztalat ar­ról nincs, hogyan fogadták a munkások, a lakosság, azonban három kérdésben már összegezhető az első tapasztalat. 1./ Ahogy pártunk mindeddig 1956 óta - most is nagyon őszintén, nyíltan, a helyzet reális megítélése alapján vizsgálta meg gazda­sági társadalmi életünk fejlődését. 2./ Egyértelmű egyetértés van azzal, ami a Központi Bizottság ál­lásfoglalásában megfogalmazódott , hogy fel kell lépni következete­sebben a kishitűség, egoizmus, túlzott méxttiffi-.i&ns'agi&aaággal szem­(A L_^——­s

Next

/
Thumbnails
Contents