MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1971

1971-01-15 PB_70 - 1971_PB 70/16

MMUÉb K jelentkezik. Ez a helyzet a már megtett intézkedés sek ellenére az 1971* gazdálkodée feltételeinak to­vábbi elősegitése érdekében mind üzemi, mind köz- , ponti vonatkozásban további intézkedéseket igényeld Ami a központi intézkedéseket illeti, a megyei ta­nács és a banki szervek a kiadott intézkedések alap­ján a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztá­lyával egyetértve azt tervezik, hogy 68 mérleghiá­nyos termelőszövetkezet közíil körülbelül 53 terme­lőszövetkezetben gyorsított eljárással a zárszáma­dási közgyűlések előtt* 15 termelőszövetkezetben pe­dig rendes szanálási eljárással rendezik a veszte­ségeket* A gyorsított eljárást általában azoknál a temelőszövetkezetéknél hajtják végre* ahol a mérleg szerinti veszteség és alaphiány összege kevesebb, mint az igazolt és meg nem tárult kár* Úgy ÍtéljUk meg, hogy a már megtett és az ezután teendő intéz­kedések jelentős segítséget jelentnek a gazdálko­dás további folyamatához* Ugyanakkor hangsúlyozni kell azt is, hogy ezek az intézkedések a feltéte­leket teremtik meg, de nem oldanak meg minden prob­lémát* A feltételek annyiban javulnak* amennyiben Uzemlleg is kellő körültekintéssel, a helyzet ala­pos elemzésével intézkedések történnek a termelés javításával, az okszerű takarékoskodással - értem ezalatt jelen időszakban a nem feltétlenül szüksó­ges beruházások lassítását is -, a munkafegyelem, a munkaszervezés javításával és a vezetés színvonalá­nak további növelésével - és Így tovább, a veszte­ségek okozta károk felszámolására* Csak az ilyen.o­gyüttes erőfeszítés hozhat eredményt 1971* évben* A termelőszövetkezetek felosztható eredményéhez vi­szonyítva az évközben megtett intézkedések következ­tében a személyes részesedés kisebb mértékben, kö­rülbelül 16 íS-kal csökkent. IÁŐ

Next

/
Thumbnails
Contents