MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1970
1970-03-25 PB_63 - 1970_PB 63/40
- 22 sokrétűségét és változatosságát jelölte meg. Ennek végrehajtása érdekében a megyei Pártbizottság az elmúlt években többizben megtárgyalta a dolgozók műveltségi és kulturális helyzetét és a feladatokra megfelelő határozatokat hozott. A vizsgálat azt mutatja, hogy a szocialista tudatosság és műveltség, valamint szakmai színvonal tekintetében fejlődés tapasztalható. A megyei jellegű határozatok végrehajtása következtében átgondoltabb, tervszerűbb lett ez a munka, kiszélesedett a kulturális tevékenység hatóköre. A közoktatást illetően az elmúlt évek során a fc figyelmet a felnőtt oktatás bővítésére irányítottuk. Az üzemi dolgozók körében az általános iskolai végzettség megszerzését tekintettük alapvető feladatnak. Ennek eredményeképpen 1960 - 1968 között kb. 10 000 fő végezte el az általános iskola 8 osztályát, zömében munkás. Ezen kivül nagyon sokan középfokú végzettséget szereztek, technikumokban és általános gimnáziumokban. Jelentős változás történt a munkások szakképzettségében is. Az állami iparban az utóbbi 5 évben a szakmunkások aránya 11,2 %-kal nőtt, a betanított munkásoké 5>7 %-kal csökkent. A szövetkezeti iparban ellenkező folyamat játszódott le. A fiatal munkások jelentős számban történő bekapcsolása a termelésbe - kedvezően befolyásolja a munkások műveltségi színvonalát, mivel egyre nagyobb számban vannak közöttük, akik magasabb szakmai tudással és középiskolai végzettséggel rendelkeznek. Fontos feladatként szerepelt és jelenleg is az a szakmunkásképzés mennyiségi és minőségi fejlesztése. Ezt szolgálja a szakmunkásképző intézetekben folyó oktatás, valamint az üzemek által saját munkásaiknak szervezett szakmunkásképző tanfolyamok.