MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1969
1969-07-07 PB_59 - 1969_PB 59/8
& -7megerősitette az abban foglaltak helyességát, végső soron kollektív munka eredményeként fogalmazódott meg a fő dokumentumtervezet ás a többi dokumentumok is. Tulajdonképpen a felszólalások bizonyították: hogy valamennyi párt részéről erősödött a felismerés, hogy a kommunista munkáspártoknak helyesen értelmezett egységben kell küzdeniük a maguk területén az imperializmus, s a burzsoáziával szemben. Amikor beszélek a véleménykülönbségekről szeretném felhívni a figyelmet nehogy olyan következtetésre jussunk, hogy ez dominált a tanácskozáson. Végső soron az alap kérdésekben valamennyi párt egyetértett. Természetesen egyik-másik párt árnyalati eltéréssel, egyesek lényegesen más véleményen voltak, de a döntő többség tulajdonképpen valamennyi dokumentum-tervezettel teljesen egyetértett. A vita középpontjában a fő dokumentumokban foglaltak szerepeltek, amelyet 64 párt küldöttsége lényeges változtatás nélkül támogatott. A fő dokumentum-tervezettel kapcsolatban fenntartással élt 11 pártküldöttség, / román, norvég, svájci, spanyol, olasz, svéd, réunioni, ausztrál, dominikai, angol és san marinói./ Négy párt a dokumentumok egyes pontjavial kapcsolatban tett észrevételt vagy ellenvetést, € párt a dokumentumoknak csak a III. fejezetével értett egyet ás 1 párt /dominikai/ nem fogadta el a dokumentum-tervezetet, nem is irta alá. A 10 pártból kát párt azért nem irta ott alá a tervezetet, mert nem volt meghatalmazása Központi Bizottsága részéről, a többi párt amelyik fejezettel egyetértett alá is irta. A tanácskozáson 24 pártküldöttság 70 javaslatot terjesztett elő, ebből mintegy 30 javaslat került be a végleges szövegezésbe. A tanácskozás során ás a fő dokumentum-tervezet vitája során vita keletkezett a jelenlegi világhelyzet értékelésében, ügyes pártok nem értettek egyet azzal a fogalmazással, amely a dokumentum-tervezetben a világhelyzetet értékelte. Különösen fenntartásait hangoztatta az olasz, román ás spanyol kommunista párt. A három párt, különösképpen a román párt képviselői nem értettek egyet a jelenlegi világhelyzet ama értékelésével - amelyet egyébként a végleges dokumentum tartalmaz is - miszerint az imperializmus erejét szerintük túlbecsüljük. Végső soron e pártok lebecsülték az imperializmus valódi erejét, másfelől elhangzott olyan vélemény - a románok részéről -, hogy tulajdonképpen az imperialistáknak nincs is közös stratégiájuk a szocialista országokkal szemben. A résztvevők döntő többsége visszautasította ezt az álláspontot, és hangsúlyozták, hogy túlbecsülni, de lebecsülni sem lehet az imperialisták erejét. A nemzetközi tanácskozáson vita kerekedett a szocialista országok egymás közti viszonyának elemzése körül is. Voltak pártok, akik azt követelték, hogy a dokumentumokban a szocialista országok pártjai közötti ellentétek bővebben kapjanak kifejtést. /Csehszlovák események kerüljenek be}.e az elemzésbe./ Többség hangsúlyozta, hogy a szocialista országok pártjai viszonyának