MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1968
1968-08-09 PB_53 - 1968_PB 53/8
-72 lüi « vezetőinek zöme olyan, aki internacionalista, marxista alapon szocializmust akarnak, erős bázisra tudnak támaszkodni a párton belül, na nekilátnak a kétfrontos harcnak, melynek alapja a pozsonyi nyilatkozat, s azt következetesen végrehajtják. 7./ A hadsereg helyzetével kapcsolatosan is jobban kellene ismerni a dolgokat. A csehszlovák hadsereg intakt! Ez olyan dolog, hogy szétzüllesztheti egy rossz politikai légkör a szilárd hadsereget is. Veszélye fennáll annak, hogy a nacionalista hangulat, az egészségtelen légkör, a jobboldali erők által szított hisztérikus közhangulat demoralizálja az erőket a népben és a hadseregben. De ha a párt erős, kézben tartja a dolgokat, akkor a védelmi erők is szilárdak lesznek. Mitől szilárd egy hadsereg? Nem attól, hogy kezében a fegyver, hanem ha tudja, hogy adott esetben a fegyverrel merre kell lőni, merre van az ellenség, de ha ebben kavarodás áll be, akkor megindulhat egy demoralizálódási folyamat a hadseregben. Ma még a csehszlovák hadsereg jó állapotban van. De ha az egészségtelen fejlemények következtében kezdene szétesni, az már súlyos probléma lenne, s az Európa biztonsága súlyossá válik. Az is veszélyes lenne, ha a határon Őrt álló hadsereg lazulni kezdene, s ezt az imperialisták tudják. 8./ A tengeren való szállítás nem megoldás, bár ezt is fokozzák, de rendkívüli nehézkes, lassú, és veszélyesebb is sok vonatkozásban, A vietnami elvtársak nehéz, kényes helyzetben vannak. Nem fordulhatnak szembe Kínával, mert az még bonyolítaná a helyzetet. A szovjet és szocialista országok szállítmányainak átengedése Kínától függ. Sok mindent ez magyaráz meg a vietnami elvtársak politikájában, hogy miért tanúsítanak békéltető magatartást, ; ne adjanak ürügyet arra, hogy a tovább nehezítsék a helyzetet a szállítások átengedésével kapcsolatban, 10./ A nyilatkozatban a szocializmus jelentős befolyásáról van szó. Eltérőleg attól, ami a Moszkvai Nyilatkozatban van. Ez tudatos állásfoglalás. Azt jelenti-e, hogy vajon az eltelt időben bekövetkezett volna egy visszaesése a szocializmus befolyásának a világpolitika alakulásában? Nem elvtársak! Nekünk meggyőződésünk, hogy azok az értékelő, erőviszonyokat felmérő megállapításai a Moszkvai Nyilatkozatnak ná is érvényesek. A probléma azért bonyolult, mert ugy kell erősítenünk a szocializmus pozícióit, hogy közben elkerüljük egy világháború fenyegetéseit. Ez viszont kompromisszumokat igényel, együtt jár azzal, hogy lehetnek - nem alapvető, nem döntő - ütközetek, ahol vissza kell lépni. Pld: a vietnámi háború. A vietnámi háborút ugy kell biztosítani, hogy eredményesen tudjanak helytállni, mellyel kapcsolatosan 1-2 évvel ezelőtt párttagságon belül is keserű kifakadás volt, hogy túlnyomó erőink vannak, miért engedjük, miért nem ütünk oda?! Oda lehetne ütni, de az eg,y világháború lenne. Most már az elvtársak is látják, hogy közben megy a hatékony segítség. Ma már hónapok óta lényegében defenzívából offenzívába mentek át, ami azt jelenti, hogy az amerikaiak védekezésbe mentek át, A városokban is forró a talaj a talpuk alatt, Emögött a pártba tömörülctk , s a vietnámi népnek az egyedülálló hősiessége van. '••;./ \ v