MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1968

1968-03-27 PB_51 - 1968_PB 51/2

/> Jegyzőkönyv KáJZuIT: 1968. március 27-én megtartott- kibővitett • Pártbizottsági tílás alkalmával. JtSLdSS VOLTAK: a Pártbizott sági tagok, valamint meghívott elvtársak. DR. SZABű SÁIIDOR Elvtárs; a Végrehajtó Bizottság nevében üdvözlöm az elvtársakat. Ismertetem a napirendet; 1./ Tájékoztató a Központi Bizottság 19^8. március 21~i üléséről, Ül5adó ; Frank Ferenc elvtárs Felkérem Frank elvtársat a tájékoztató megtartására. FM&K FJJHJJITQ elvtárs; Tisztelt Pártbizottság! Kedves Elvtársak! A Központi Bizottság I968. március 21-én ülést tartott, melyen három napirendet tárgyalt, mely napirendekről szeretném tájékoztatni a Tisztelt Pártbizottságot, vala­mint a meghívott elvtársakat. Az első kérdéscsoport; a Budapesti Konzultatív Tanácskozás kérdéseiről szól. Azonban mielőtt erre rátérnék, szeretnék a csehszlovák, valamint a lengyel eseményekről tájékoztatást adni. Előre kell bocsátanom - mint ezt a KB. ülésén, valamint a tegnapi TV. beszédében is említette Komócsin elvtárs is -, a csehszlovák és len­gyel eseményekkel kapcsolatban, hogy ez a csehszlovák és lengyel párt­nak a belső ügye, s ezt nyomatékkal szeretném aláhúzni. Azonban a kü­lönböző információk révén arra a következtetésre jutott a Központi Bizottság, hogy a, csehszlovák eseményeket illetően felgyorsulás figyel­hető meg, Ugy tűnt, hogy a decemberi KB. ülésük után az események vi­szonylag simán fognak végbemenni. Ez nem Így történt. Különösen a feb­ruár végi ünnepségek után bizonyos értelemben változott a helyzet. Nbvotny elvtárs, és más elvtársak, a Központi Bizottság egyik-másik tagja nyiltan terjesztette az ülésen elmondott beszédét. Novotny elv­társ - többek között - megfogalmazta: "...semminek nincs vége," Szt nyilvánosan is hangoztatta. Mindezt kiélezte a Sejna-Ügy; a Honvédel­mi Minisztérium pártbizottságának első titkára - mint már a sajtóból is értesültünk erről - disszidált, és ez tovább élezte a helyzetet Csehszlovákián belül. Mindezek hatására - tehát ,r:££?;gy v a KB. egyes tag­1Lg : ' . J l

Next

/
Thumbnails
Contents