MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1967
1967-03-23 PB_42 - 1967_PB 42/47
— o -< ahol D teEOflés és termelékenység egyaránt csökkent az 1965 <» évhez viszonyítva. Az áll ami vállalat visszaesése csak részben indokolható a rendszertelen anyagól lát ássál,, a Minisztertanács által kiemelt beruházások befejezésével. Sokkal inkább a vezetésben lévő szervezetlenség idézte ezt @16 Q Az építőiparral kapcsolatban külön is neg kell említeni a lakásépítést,. Az EM B Á'ÉV e által épitendo lakások évenkénti elpsztása rendkívül rapszodikus, 1965-ben 4-99 lakást P 1966-ban a III. ötéves terv első évében ennek még a felét sem, összesen 204 lakást adtak át, A faladat 1967-ben ismét több mint 500 lakás átadása. 1968-űc.ii ez megközelíti a 600-at e A tervidőszak utolsó két évében 1969-ben és 70-ben £ .edig teljesen visszaesik a lakásépítés* Ez nemcsak az építőiparnál jelentkezik problémaként, hanem a Téglagyárnál is ff Az épitőanyagipar jelenlegi kapacitással nem győzi 500 lakás felépítéséhez a szükséges blokkok legyártását - viszont a kapacitás növelése ~ ha 1969-70-es evekben a lakásépités folyamatossága nem lc-3z biztosított az anyagi erőforrások miatt & nem látszik eéla&wTÜnék, hogy 2 év multán teljesen visszafejlessze, A negyei Tanács és Pártbizottság vezetőinek változatlanul fontos feladata kell, hogy legyen, hogy a kormány vezetőivel a lakásszán növelése érdekében tárgyalásokat folytassanak, A vasúti közlekedésnél r, sült Sv szeptemberében életbe lépett ronaelkezés - mely szőjint 50 km távolságon belül az áruszállítást közútra irányították - jelentős szállítási kapacitást szabadit ott fel,, Ennek eredményeként a vasút a szállitási feladatoknak mar ad élet alánul eleget tudott tenni* sőt nagymennyiségű - főleg épitési anyag - előszállításában is segítséget nyújtott r Az elért eredmények alapján a békéscsabai csomópont elérte az élüza:i szintet, A d.sz Autóközlekedési Vállalat gazdasági eredményei kedvezően alakultak. A vállalat bevételi volumen felfutása 109.4 %. A fejlődést .is is mutatja, hogy a rakodógépek átlagps állománya az 1965. évi 15 db-bal szeméén 1966-ban 23 db volt n