MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1966

1966-12-28 PB_41 - 1966_PB 41/3

eltelt négy esztendő eredményei és pártunk IX. kongresszusának okmányai képezzék. Az országosan jellemző tények és feladatok mellett nagy szerepet kell biztosítani a helyi vonatkozású kér­déseknek. Az országos anyagok mellett megyei anyagként alapvetőnek kell tekinteni a megyei pártértekezlet anyagát, beleértve a beszá­molót és a küldöttek részére készített statisztikai "Számvetést." A választási agitáció a következő fő kérdések köré csoportosuljonj 1./ Annak hangsúlyozása, bizonyítása, hogy a párt, a Népfront po­litikája tiz esztendő óta töretlen. Az utóbbi évtized vala­mennyi eredménye; az ellenforradalom leverése, a munkáshata­lom megszilárdítása, a mezőgazdaság szocialista áttervezése, a szocialista ipar lejlődése, a dolgozók életkörülményeinek javulása, a szocialista nemzeti egység erősitése - mind ennek a politikának a talaján, a párt vezetésével valósult meg. Ez a politika megnyerte a dolgozók bizalmát, szorosra fűzte a párt és a tömegek kapcsolatait, jó eredményeket hozott a politiká­ban, gazdaságban és kultúrában egyaránt, .önnek a politikának a helyességét tiz év gyakorlata, eredményei igazolják, pártunk ezt a politikát folytatja a jövőben is. A választásokon erre a politikára adják a dolgozók a szavazatukat, ezt a politikát erositik szavazatukkal. 2./ 4 választási agitációban jelentős helyet kell kapnia a pártunk szövet sági politikájának, a népi nemzeti egység továbbfejlesz­tésének, A közös nemzeti érdek, a szocializmus teljes felépí­tése mind szorosabb egységbe tömöríti népünk dolgozó osztálya­it, mind szorosabb népi, nemzeti egységben formálják jövőjü­ket, a szocialista Magyarországot. Hangsúlyozni kell, bogy a párt fegyvertársának tekint mindenkit, aki hü polgára a Magyar Népköztársaságnak és becsülettel helyt áll a munkában. Hang­súlyozni kell azt a fontos szerepet, amelyet a Hazafias Nép­front játszik a hazafias erők tömörítésében. A KNF sikerrel va­lósítja meg a kommunisták ás pártönkivüliek politikai együttmű­ködését, tömöriti mindazokat, akik készek tettekkel szolgálni a szocializmus felépítését. 3./ A választási agitáció foglalkozzon a szocialista demokrácia tovább fejlesztésének kérdéseivel. Szocialista demokráciánk állandóan fejlődik, mind több a közéletben résztvevő, a köz gondjait vállaló, értük fáradozni kész ember, Kapjon megfelelő helyet ennek bizonyításában az országgyűlés, a tanácsok, a kép­viselők és tanácstagok négy éves munkájának ismertetése, érté­kelése, A szocialista demokrácia továbbfejlesztésének fontos kérdése, hogy a dolgozók még nagyobb mértékben vegyenek részt a közügyek intézésében, örködjenek közéletünk tisztasága felett, ellenőrizzék a választott testületek ás az állami szervek mű­ködését. Az uj választási törvény is a demokrácia bővítését szolgálja. Rá kell mutatni arra is, hogy a nagyobb demokráciá­nak együtt kell járnia a nagyobb fegyelemmel és felelősséggel. 4,/ A választási agitáció fontos részét kell képeznie szocialista épitőmunkánk kérdéseinek. Rá kell mutatni, hogy fejlődésünk legfőbb forrása az eredményes, hazánkat és népünket gyarapító szocialista építőmunka. Gondjainkat, nehézségeinket nem tit­koljuk, de ezek mellett is méltóan lehetünk büszkék az elmúlt évek gazdasági eredményeire, a II. ötéves terv eredményeire. Nagy helyet kell biztosítani az agitációban a III. ötéves terv ismertetésének, tudatosítani, hogy a III, ötéves terv jó vég­rehajtásával ujabb nagy lépést teszünk előjze^á szocialista Ma­gyarország felé. A választási kampánv^fl^^sA céljának kell Q>

Next

/
Thumbnails
Contents