MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1964

1964-03-20 PB_26 - 1964_PB 26/88

• 1 ezek nem szerepelnek kellő suli el. /ÍTj móasze ?ok bevésetése, verseny szervezés, a tagság mos; Jsitása a feladatokra stb t / iigyes helyeken magok 'i pótszer ezetek vezetői is a tagok ügyes­bajos dolgaival - "F, nagy gondo::" miatt - nem kellő körültekin­tóssel foglalkoznak. Párt szervere te ink fő feladata; a jövőben még hatékonyabban segíteni és ellenőrizni a párthatározatok végrehajtását, tevőlegesob­ben kell bekapcsolódni a gazdaságszervező munkájába, még eredmé­nyesebbé tenni a széles .dolgozó tömegek között folyó szervező, politikai tevékenységül:, Következetesebben kell harcolni az uj módszerek elterjesztéséért, széle oiteni a tömegek kezdeményezését, SrÖsiteni kell a,tsz demokráciát» az ogyszerü emberek ügyes-bajos problémáival hatékonyabban foglalkozni. Továbbra is eredményesen segíteni a tsz parasztság egységűnek megszilárdítását. A . I Magyar Bz oci ali s ta Műnkúspárt Kö zpont i Bi z o 11s ág 19 62, márciusi határozat végrehajtásánál: eredményei alapot biztosijának', hogy mezőgazdaságunk az eddiginél gyorsabb ütemben fejlődj ék.. Ennek már ez, évben is adva vannak a lelie tőségei ­- 1964. óv termelési előkészülete jobb, mint 196J, évben volt, /Őszi vetéseink jobban teleltek- át ? szántatlan terület alig maradt, takarmánybázisunk szilárdabb, nagyobb mennyiségű eszközök, nü— trágyák, vegyszerek állnak rendelkezésre,/ - A termelőszövetkezeti tagság szervezettebb, a hangulat jó a tsz-ekben* - Az anyagi ösztönzőket termelőszövetkezeteink szélesebb kör— ben alkalmazzák, - A termelőssövctkesetek párt-, gas&aaági veretese szilár­dabb, nagyobb tapasztalatokkal rendelkezik. Az előrehaladásnak tág tartalékai vannak megyénkben: - Gyenge,adobt-á^u z >ázck • t$fakil-5a5 foltét© le inak me^vá" 14-'>"­tatása, - 22 gyenge, ezenbelül 7 mérleghiányos termelőszövetkezet ter­melésének a közepesj jó termelőszövetkezetek szintjére való növelése« - Egyenlő feltételek mellett gazdálkodó terme,lőszövetkezstek termelési szintkülönbségének "megszüntetései - Egyes termelési ágak - f Őleg állattenyésztés -• te:e::ielási szintjének javítása,.

Next

/
Thumbnails
Contents