MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1962
1962-06-21 PB_17 - 1962_PB 17/33
- 6 — egyes kapitalista orszagokban, a konjuktara ellenére is, és hogyan erősödik az állam-monopolista tendencia, a militarizmus az imperialista országokban. s I A gyarmati rendszerre vonatkozó megállapítások közül a nemzeti demokratikus állammal kapcsolatos kérdések megértetése o kosott nehézséget. Többen megkérdezték, "a nemzeti demokratikus állam leheta a tömegek érdekeinek kifejezojj?" "Alkalmas-e a nemzet haladó erőinek összefogására, az imperializmussal történő végleges leszámolásra és a belső feladatok megoldására?" "A nemzeti demokratikus államon belül milyen és meddig van szerepe a nemzeti burzsoáhziának?" "A nemzeti demokratikus állam elvezethet-e a proletariátus diktatúrájához?" A békés egymásmelleit élés elvét, mint a szocialista országok külpolitikájának alapját, helyesnek tartják. A békéért folyó harc szükségességét látják, de nemérzik biztosítottnak a béke fennmaradását. Azt mondják, a békés egymásmelleit élés egyoldalú politika, mert az imperialisták háborúra készülődnek. Varnak, akik nem bíznak a békés egymásmellett élés megvalósíthatóságában. Felvetik: "Megvan-e a reális alapja a békés egymásmellett éléanek:'•• Nem-e taktika a szociális ta országok részérői a békés egymásmelle ítélés? Hogyan egyeztethető össze a békés egymásmelleit élés és a nemzetközi méretekben folyó osztályharc? A békés egymásmellett élés elve nem-e jelont engedményt az imperializmusnak? Ifi a biztosíték, hogy a két rendszer között folyó békés viszonyból a Szovjetunió kerül ki győztesen? Felmértük-e eléggé nyugatnak a rendszerébe vetett erejét? A szocialista tábor gazdasági fölényének megteremtésével kikapcsolható lesz-e a háború a társadalom élétéből? o # / A kommunizmus épitése programjának megvitatása, a kommunizmus épitésjjjpek perspektívája nagy érdeklődést váltott ki, A 2o éves tervet megalapozottnak, tudományosnak, megvalósíthatónak tartják, A kommunizmus anyagi-technikai bázisénak megteremtését részletekbe menően, számokkal alátámasztva vitatták. A vita során jól látták, hogy a kommunizmus elosztási elvének érvényesítése feltételezi a termelőerők magasszintü fejlesztését i; a munka termelékenyéé-