MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1960
1960-09-01 PB_9 - 1960_PB 9/22
x^ - 21 6./ A KIBz szervezeti megszilárdítása ós szélesítése érdekében maximális mértékben fel kell hasznílni a soronkovetkező KISz kongresszusra való készülődést, Megyénkben el kell érni, hogy azon lo? tsz-ben, ahol jelenleg nincs KlSz-szervezet, a lehetőségekhez képest a közeljövőben alakuljon meg a KISz*szervezet» Mintán a parasztfiatalság meglévő szervezeteinek létszáma igen szűk, a meglévő KISz-szervezetak létszámát is ki kell szélesíteni, A parasztfiatalok beszervezése mellett különös gondot kell forditani a leányok kISs-be való felvételére /különösen ÁG-ban/ továbbá arra, hogy 'a nagyobb tsz-en belül megfelelő arányban legyenek képviselve a KlSz-tagok az egyes termelési ágakban. ?•/ Pártszerveink tegyenek erőfeszítéseket a fiatalok vezetésbe való bevonisxba, különösen termelőszöve Ük ez eteknél. Továbbá pártszerveink maguk is és a megfelelő szintű KISz vezető szervek is több helyszint segítséget ad,janak az alsóbb ifjúsági vezetésnek /különösen vezetőségi ülések és taggyűlések, beszámolók előkészítésében./ A kongresszusi választásokkal érjék el, hogy további idősebb korosztálybeli párttag fiatal és pedagógus kapcsolódjon be a KISz vezetésébe. A következő tél folyam-m a 3 hónapos pártiskolára, különösen a mezőgazdaság szoc.szektoraiból az eddigieknél több fiatalt kell 3 hónapos párt iskolára beiskolázni. Hasonlóan a pártalapszervezetek titkárainak továbbképzéséhez, meg kell szervezni a KISz-tttkárok és vesetők béli továbbképzését. Pártszervezeteink ugy politikai, mint szervezeti, valamint káder vonatkozásban a vezetőségvalasztásokat használják fel a KISz vezetésének megszilárdítás>ra ós stabilizáltsára. 8./ Pártbizottságaink Ismételten ellenőrizzék le a lo8?/1957 kormányhatározat végrehajtását és hozzanak intézkedéseket annak maradéktalan végrehajtás ara. A párt- és tanácsi szervek vegyenek Irányt arra, hogy a második ötéves terv ideje alatt minél több faluban ifjúsági házakat hozzanak létre. 9./ Szeptember hónapban a KISz alapszervezeti és járási titkárok részére aktiva-ülést kell tartani. Az aktivá ülésen a megyei Pártbizottság határozatait kell ismertetni.Az ülésre meg kell hivni a községi pírtbizottságok titkárait is. Kmft. m.első titkai.