MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1959
1959-07-08 PB_7 - 1959_PB 7/4
- 3 AJ/ k Meg kell mondani azt is, hogy járási, községi pártbizottságaink igen komoly erőfeszítéseket tesznek a pártszervezetek létrehozáséra termel Jszövetkezeti vonalon. Az tény, hogy június hónapban 18 termelőszövetkezetben hoztak létre párt-alapszervezetet. 268 mezőgazdasági termelőszövetkezet közül 164-ben van már pártszervezet. Ugyancsak június hónapban 3 termelőszövetkezeti csoportnál is hoztak létre pártszervezetet. KI ugy látjuk, hogy ahhoz, hogy a termelőszövetkezetekben a politikai mgnka megjavuljon, erősödjön, ehhez az szükséges, hogy elsősorban legyen ezekben a termelőszövetkezetekben megfelelő mag, vagyis vagy párt-alapszervezet, vagy pártcsoport amelyen keresztül tudjuk a párt politikáját a tagok körében ismertetni. Az intézkedési tervben szerepel az, hogy az ősszel induló termelőszövetkezetek elnökeit augusztus hónapban össze kell hivni 3-4- napos tanácskozásra, ahol ezekkel az elvtársakkal a legfontosabb feladatokat megbeszéljük, vezetés, munkaszervezés, tervkészítés problémái, stb. De ugyanakkor az intézkedési tervben a végrehajtó bizottság azt jelölte meg, hogy nekünk az aratás-csóplési ós az őszi munkák időszaka között a termelőszövetkezeti párttitkárok részére 3-4 napos tanfolyamot kell tartani járási szinten és itt megbeszéljük velük a termelőszövetkezetéén végzenüe politikai munkákat. Fontos feladatnak tartjuk a politikai munka fokozását. Ugy látjuk, s a brigédmunka során is ezt tapasztaltuk - hogy nem sikerült nekünk azt a helyes elvet megvalósítani, amit Fehér elvtárs a pártbizottsági ülésen ugy fogalmazott meg, hogy: "politikai visszavonulás nélkül térjünk át a számszerű fejlesztésről a megszilárditási munkára." A taiaszi mezőgazdasági munkával a politika: megszilárditási munka, a szervezett agitáció leállt. Ugy látjuk, lenne miről beszélni, vannak konkrét eredmények, amelyek felhasználása hasznos lenne a politikai munka végzése során. Értessük meg azokkal az emberekkel, akik aláirtak a belépési nyilatkozatot, hogy helyesen cselekdtek akkor, amikor beléptek a termelőszövetkezetbe, ülnnek magyarázása, tudatosítása nagyon fontos politikai tényező. Másik dolog, hogy megértessük ezekkel az emberekkel, hogy a háztáji gazdaságot meghaladó felszerelést, és állatot szívesen adják be a közö£>e. Még ott is, ahol van közös tevékenység, az a probléma, hogy nem pontos a számbavétel, a leltár, ós vannak jelenségek, hogy a szarvasmarhát családtagokra próbálják átiratni, ahelyett, hogy bevinnék a termelőszövetkezetbe. Nyilvánvaló, hogy aláírták a belépési nyilatkozatot, de az egyik lábbal még az egyéni gazdálkodás talaján állnak. Következő problóm/a a földjáradékról szóló törvényerejű rendelet tudatosítása, s a nyugdíj-kérdós, valamint a föld haszonbérbe adása. Nekünk ezekről a kérdésekről pártta^gyülóseken, szabad pártnapokon, tanácsüléseken, tanácstagi beszámolókban, kiscyüléseken, egyéni agttácíóban kell beszélni. Az a véleményünk, hogy szervezettebben kell a politikai népnevelő munkát biztosítani ezen a területen. Klaukiá elvtárs összefoglalójában hangsúlyozta azt, hogy nem hozunk ezzel kapcsolatban külön határozatot azért, mert aan erre uözp^nti Bizottsági határozat, másrészt pedig a megyei pártbizottság^ e munka végzésére készített Intézkedési Tervet, Az Intézkedési Tervet csatoljuk. kmft. megyei titkár