MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1958
1958-09-04 PB_5 - 1958_PB 5/8
2 lőerő növekedése, amely szintén kedvezőtlenül befolyásolta a szerződések kötését, tekintve, hogy még a szerződések után járó előleg sem fejtett ki vonzó hatást olyan mértékben, ahogyan azt gondoltuk. .&z elmúlt félesztendőben a termelői piacokon kialakult spekuláció elsősorban baromfiban és tojásban zavarta az állami felvásárlást. Ezzel kapcsolatban több intézkedés töntánt, de azok sem hozták meg a kivánt eredményt. A hosszantartó szárazság miatt a szabadpiacon a kenyérgabona és a szemestakarmány ára az utóbbi hónapokban lényegesen emelkedett, Egyes helyeken a 4oo ft-at is elérték. Ez azonnal éreztett hatását az állatpiacon is, ahol a süldő felkínálás növekedett, illetve a süldő és malac-árak csökkentek. Ez a folyamat az esőzések hatására megállt, sőt a szabadpiaci árak is jelentősen csökkentek. A kedvezőtlen terméskilátások folytán a parasztság hangulat és emellett néhány állami szerv vonalán is kissé nyugtalan volt a hangulat. Ezt azonban sikerült levezetni, melyet nagyban elősegítettek a párt és kormány célkitűzései és megalapozott elhatározásai, hogy mindenképpen biztositani kell minden vonalon a nyugalmat, valamint, hogy az ország ellátását ha kell import utján is biztositja. Az intézkedések ennek megfelelően lettek kiadva, ami megfelelően ellensúlyozta, a körülményeket és igy sem a parasztság, sem a fogyasztók körében káros kihatások nem voltak tapasztalhatók. I. Kenyér és takarmánygabona: A TV. III. né. kenyérgabona felvásárlási tervét 118 %-xa teljesítette augusztus 16-ig. A takarmánygabonát /árpa, zab együtt/ ™ 198.2 fi-ra, a kalászosokat összesen 12o.l %-ra, ami igen jó eredmény. A felvásárlás eredményességát jó termésen kivül a jó kenyérellátás is elősegítette, aminek következtében a kenyérgabona iránti piaci kereslek általában jelentéktelen volt. Ezenkívül jelentősen növelte a felvásárlási eredményt a parasztság hozzáállása az állam iránti kötelezettség teljesítéséhez. Bizonyitja ozt az, hogy a megye parasztsága csaknem egászéves buzaföldadó kötelezettségét teljesítette a cséplés befejezéséig. A megye a részére megadott adótervet vállalati vonalon l4o?4 yo-ra tol jesi tette, A me 0 ye az összes kötelező cimen begyűjtendő tervét /kölcsön, cséplő, vám, adó/ együttesen 136.1 ^ó-ra teljesítette. .Az időjárás következetében a gabonák általában kevés szalmává.), értek be, ami a cséplés idejét jelentősen lerövidítette. Ez a felvásár•