MDP Békés Megyei munkatervei, jelentései 1952-1955
1952-1955
Békéscsaba, 1952 augusztus 13. Magyar Dolgozók Pártja Békésmegyei Pártbizottsága, Békés csaba A nagyszénási Lenin tszcs-ben a het folyamán még mindig az foglal-B koztatta a dolgozókat, hogy a kenyerük hogy le3z biztositva és en-B nek érdekében ugy a járási tanácstól, mint a megyei tanác stól is I voltak kinn a tszcs-be^de ezideig még teljes egészében megmagyarází ni nem tudták a dolgozóknak azt, hogy. a kenyérellátás hogyan lesz I biztositva, A hiányosság elsősorban abból adódik elő, hogy a tszcsl nek 480 hold legelője van, ami a járás és a megye felé ugy lett jel lentve hogy kaszáló és mivel azt kasz^lónaic jelentették igy ezután' is búzából kellett volna a beadást^teljesíteni. Abban az esetben ba ezután a 480 hold után is búzából teljesiti a beadását a tszcs ugy gabonája nem maradt volna. A mai nap folyamán a járási tanácstól kivizsgálták az ügyet^és megállapították azt, hogy az valóban nem kaszáló hanem legelő és ennélfogva a tagság részére munkaegységenként 1 kg. 30 dkb. búzát tudnaic kiosztani, A tagság a kenyérkérdéí sel kapcsolatban annyira türelmetlen volt, hogy ma délelőtt az elnökhelyettes elvtárs ülést hivott össze, hogy a dolgozókat megnyugtassa . A gyűlésen túlsúlyban asszonyok voltak és amikor az elnökhelyettes ismertette a fentieket a tagság erre sem nyugodott meg mert a kenyérellátást nem látták biztosítottnak, A gyűlésen igen nagy volt az elkeseredés, több felől olyan hangok halladzottak,hogy nem fognak menni dolgozni, mert úgysincs értelme. Olyan hangok is halladzottak, hogy ők egyáltalán nem mennek agitálni a fejlesztés érdekében, mert nincs mivel aig itáljanak, mivel még kenyerük sincsl Különösen nagy elkeseredést váltott ki a dolgozókból az, hogy a gyű lés előtt' Horváth István a járási begyűjtési kormánybiztos ugy nyilatkozott kb. 5-6 dolgozó előtt, hogy a tótkomlósi Viharsarok tsz dolgozói között van olyan dolgozó is, aki a párrjáját adta el,hogy kenyeret tudjon biztosítani a családjának. Horvátnak a kijelentése elterjedt a tagság között és a gyűlés alkalmával a dolgozók kérdőre vonták, majd elkeseredettségükben fenyegetőztek és ellenséges kiejlentéseket tettek. A gyűlés után a dolgo:ók nagyrésze akik jelen voltak a gyűlésen nem munkahelyére ment vissza, hanem hazament lakására és ugy nyilatkoztak , hogy nem is mennek dolgozni.