MDP Békés Megyei munkatervei, jelentései 1952-1955
1952-1955
sára. Ezen már agy igyekeztek segiteni, hogy a mezőhegyesi és nagylaki kender gyár dolgozói,. 250 fő ment a kenderbetakaritáá sára, mivel már igy is tulérésben van a kender. Ez a segitség azonban nem kielégitő. Munkásokat a gazdaság, a megyeszerte megindított toborzás ellenére sem kap,^ mivel a termés elég nagy', viszont alacsony bérezés van megállapítva. Ez a tény hátráltatja a gazdaságot abban is, ho^y a vetés alá való szán tást elvégezze. Tsz-kben és más állami gazdaságokban is az mutatkozik, hogy a másirányu munkára való hivatkozással és a kevés munkaerőből kifolyólag igen vontatottan halad a napraforgó szedése is, valamint a trágyázás. A gépállomás megtette az intézkedést arra, ho^y a szár kintmaradása miatt a talajművelés ne szenvedjen hátrányt. A megyében 16 kombájnt alakítottak át napraforgó aratásra és 27 kombájnt voszint a a járvasilózásra, mely a földről egyenesen silónak takarítja be" a kukoricaszárat és másodnövényt. Egyéni területeken a trágyahordás megkezdődött. Tsz-knél igen vontatottan indult be. Több tsz-nél a tagok nem is akarják hordani, mert arra hivatkoznak, hátha feloszlik a ceoport és akkor kárbavész a munkájuk. Vannak olyan hangol is, hogy a tagság" előbb meg akarja tudni, hogy a "feloszlás" után melyik lesz az ők területük és azon majd egyénieként fogják végenni a trágyázást. A szeghalmi járásban igy a szeghalmi "Újélet", a körösladányi "Ujbarázda" tszcs-knél előfordult az is, hogy az egyéniek, akiknek a földje bekerült a tsz táblájába, kiválasztják azt a darab földet, mely korábban az övéké volt és most azt kezdték trágyázni. Ezt a jelenséget a járási tanács kezdi visszaszorítani. Nem kellő mértékben indult be a szántási munka sem. Tapasztal ható az pl. a mezőkovácsházi gépállomásnál, hogy nem tudtak gyorsan átállni a cséplésről a szántásra és a cséplésutáni karbantartás a megengedettnél jóval hosszabb időre nyúlt. Ez is oka annak,hogy a megyében'még viszonylag kevés vetőszántás és mélyszántás van. pl. a mezőkovácsházi gépállomás f.hóN25ig összesen 58 hold mélyszántást végzett el és a vetőszántást még egyáJLtalán hem. A felelősség megállapítása végett a, megye tanács a kivizsgálást megejti. Hiányosságként mutatkozik az őszi szántások elvégzésében, ho e y a megyei gépállomások a kétmüszakban betervezett szántáshoz megfelelő munkaerővel nem rendelkeznek.-Pl. hiány van 80 traktorvezetőből és 450 munkagépkezelőből. Ezenkivül hiány van 50 db. erőgéphez szükséges lefrektorból is, melyet a MEGÉLT szállítani nem tud a megyei tanácshoz küldött értesitée alapján. A szántási munkálatokat hátráltatja még az is, hogy egyes gépekkei a tsz Ragokból kikerülő Vezetők nem használnak ki, azaz egyáltalán nem szántanak vele. pl. a mezőmegyeri "Béke" tszcs kezelésében lévő két traktor, mely a Békéscsabai•gépállomásé, nem szánt, mert a tsz-tag traktorvezetők arra hivatkozva nem szántanak, hogy a tagság úgyis feloszlik és akkor sem a tszcs,'nem tudfja kifizetni, sem a tanács nem ad nekik fizetést. A járási tanácscsal közölve intézkedés végett. / A begyűjtés augusztus 27-i kiértékelés alapján a megyében 92.5^-ra van teljesitve. A megyében lévő termelőszövetkezetek