MDP Békés Megyei munkatervei, jelentései 1952-1955
1952-1955
M.D.P.Békésmegyei bizottsága, Békéscsaba. Békésmegye területén a teraielőszövetkezeti mozgalom terén a: elmúlt hét folyamán azt lehet tapasztalni, hogy emelkedett azon csoportok száma, ahol a tagság, illetve a szövetkezeti tagságon belül l-l brigád vagy a tagok egyénileg kérték a szövetkezet feloszlatását, illetve a tagok csoportosan vagy egyénileg történő kilépését. Sokhelyen ilyen irányú Írásokat szerkezteitek. Emellett vannak olyan csoportok is, melyek már korábban kérték feloszlatásukat, de most miután az osztalékkal megelégedettek visszavonták korábbi kérésüket. Ezek a visszavonások nagyrészt az időközben ezekné a csoportoknál kifejtett politikai munka eredménye. Ilyen csoportok a békéscsabai JSBéke", "Október 6" és a kétsopronyi "Dózsa" tsz-k, a magyarbánhegyesi "Dózsa", mely utóbbinál 9-10 kiló búzát kapnak munkaegységenként és egy-egy tag 30**j 35 mázsa búzát is kapott. Ez utóbbi szövetkezetben űsorgó látván, aki 30 mázsa búzát kapott, ugy nyilatkozott, hogy itt megtalálják számításukat, s nem lépnek ki a csoportbál. Hasonló jó jelenség mutatkozik az endrődi Viharsarok tszcsnél is, ahol a tagság véleménye az, hogyha a területük rendezve lesz, azaz tartalékföldekből ösezesitik a földjüket és egy tagra nem jut olyan sok hold, mint eddig, akkor nem oszlanak fel. A szövetkezetnél 25 tag kérte a kilépésének e: gedélyezését, azonban ezek már visszavonták korábbi óhajukat. Hasonló jelenség volt a mezőhegyesi "Szikra" tsz-ben is, ahol korábban voltak kilépéssel kapcsolatos hangok, de a kapott termék láttán ezek a hangok eloszlottak és ugy nyilatkoztak, hogy nem lépnek ki a csoportból. -A mezőhegyesi József Attila tsz-nél még bizonytalan a helyzet, azonban miután termék- és pénzelőleget kaptak, a hangulat olyan irányoan kezd fejlődni, hogy megmaradnak a csoportban. E tszcs-nél működik az ellenség. Néhány hangoskodó, mint Karácsonyi Bálint és felesége, aki makói kulákcsaládból származik, valamint Kisgyörgyei János pk, tsz-tag, korábban vagyontalan, aki Karácsonyiak befolyása alatt áll, agitálnak a tsz feloszlatása mellett. Karácsonyi Bálintné levelet irt a minisztériumiioz a tsz tagsága nevében, hogy. a minisztérium engedélyezze a csoport feloszlatását. Ezek a személyek még,a kormányprogramm előtt hangoztatták a csoportból való kilépéseket, most pedig azt akarják, hogy az egész csoport feloszoljon. Ellenük rendőri vonalon az eljárást meginditottul. Ellenséges tevékenységükre jegyzőkönyvek vannak felvéve. Mindamellett,hogy vannak jó jelenségek, kivéve a viszonylag kevés számú stabil nagyobb termelőszövetkezeteket a kisebb csoportok tagsága körében a hangulat továbbra is nyomott, melyet kiértékelve az a megállapítás,hogy a jelenlegi hangulat nem nyújt biztosítékot arra,hogy a hangoskodók lázító munkáját ellensúlyozni tudnánk és, hogy az őszi munkák