MDP Békés Megyei munkatervei, jelentései 1952-1955
1952-1955
Jelentem, hogy a mai nap folyamán megtartott május 1-1 ünnepségeken a meg,>e területén résztvett kb. 120.001) fő. A meg jelen teknek kb. 35-40 >£-a diák, 40 # munkás, 15 #-a, dolgozd paraszt ság, 5-10 $> értelmiségi dolgozó. A megtartott gyűlésem a megye területén mindenütt szervezettek voltak és jó hangulat volt. Főleg az ifjúság volt aa, akiknek jelenléte emelte a hangulatot Sg^ea városokban az 1952-hez viszonyítva a most megtartott májusi ünnepség sokkal nagyobb létszámú és rendezettebb volt. Ilyen volt pl. Békéscsaba, ahol 1952-uen kb. 15-1> .Ouu ?" vett részt az ünnepségen, a mai napon megtartott felvonuláson kb. 22-25.000 fő" volt azoknajc a száma, akik rendezett sorokban vonultak fel, ko. 5000 fő volt az, akik végignézték a felvonulást. üékéacaauán a felvonulás 9 órakor kezdődött és 1/2 12 órakor ért véget. A felvonuláson az ifjúság volt az, akik az élen hala^ tak, jelszavas táblákkal a multat kigúnyoló figurákkal és zászlókkal vonultak fel. Aa ifjúság után üzemek dolgozói élükön 1 a sztahanovisták mentek, jelszavas táblákkal, jztálin, Lenin, Rákosi elvtársak és tötb népidemokratikus államfő képeivel. ÍÍ felvonuláson jó hatást váltott ki ugy a felvonulók, mint a kívülállók xözött, ho, a töto ezer főnyi üzemi dolgozók fegyel mezett és példá3 magatartást t<=muaitottak. AZ üzemek/ dolgozóival együtt felvonultak a aportcsoportok, kulturcsoportok és minden üzem első helyen vonultatta fel gépkocsikon a bölcsődéke és napköziotthonokat. Jó hatást váltott ki az is, hogy az üzem dolgozókkal együtt vonultak fel néphadseregünk legény3ége é3 tiszt állománybeli elvtáraak is. ^z üzemi dolgozók 1 özött a termelőcseportok tagjaiból is többen vonultak fel. Resztvettek a felvonuláson termelőszövetkezeti csoportok és állami, azdaságok dolgozói is. Békéscsabán kivül kiemeljceaő volt Orosháza, lékés, G^ula, és Mezőhegyesen megta tott ünnepség. Jöéké3en kb. 10.000 aolgozó vonult fel, ahol a gyulift megkezdésétől kezdve befejezésig jó hangulat volt. Orosházán kb, 7000 fő vett részt az ünnepsége; ahol főleg a t nuló ifjúság, az úttörők éa a aportolók fegyelmezett magatartáaa nyerte meg ugy a felvonulók, mint a felvonulástól kivül maradt dolgozók teiazését. A megye területén megtartott májual ünnepségek máj.17-én megtartandó orsznggyülési válaaztáaok szellemében folytak le. A jelmondatok, is foglalkoz tak a választásukkal, valamint több olyan üzem volt, ahol jelképesen bemutatták a felszabadulás lőtti választásokat és ugyanekkor bemutatták a felszabadulás utáni választásokat is. AZ ünnepségeken felvonuló dolgozók között csak olyan osztályidegem személyek voltak jelen, akik jelenleg valamely szoc.szek tornak a dolgozói. Mezobwrényben megtartott felvonuláson az üzemi dolgozókkal együtt felvonult Rózsa Jenő rk. pap ia. * fel vonuláson aa ő jelenléte jó hatással volt egyes dolgozókra MDF. Megyebizottságnajc...