MDP Békés Megyei munkatervei, jelentései 1952-1955
1952-1955
i Megyénk területén az őszi mezőgazdasági munkák végzésében igen komoly lemaradás mutatkozik a mezőkovacsh'izi járás területén ahol a kukorica törés ezideig csak 57JÉ-ban végezték el, a buza vetését is mindössze 12^-ban teljesítették. A járás területén a: arra hivatkoztak, hogy nincs vetőmag és azért nem végzik a vetést. A hiányző vetőmag beszerzése erdekében kb. l£ héttel ezelőtt Szabolcs megyében felvásárié bizottság ment, s mindezideig csak 25q búzát tudtak felvásárolni, annak ellenére, hogy lo wagonra jött össze a pénz. A megye területén is legingább abban vi van lemaradás, hogy vetőmag hiány van. Ezzel szemben van olyan hely is ahol megvan a vetőmag, azonban azt csak tavasszal akarják eladni. Igy pl. az endrődi "Uj barázda" III tip. tszcs, tagjainak fejenkint több mint 2oq buza jutott és olyan megnyil* vánulások vannak közöttük, hogy a feleslegjüket csak majd tavasszal fogják eladni. A vizesfási állami gazdaság llo kat. hóid búzát vetett el olyan vetőmagból, amelynek kb. 4T>-a volt buza a többi mind idegen anyagok. A járási tanács mezőkazdasági osztálya mintát vett az elvetett buza fennmaradt részéből és megalapította azt szakér-tői véleményezés szerint, hogy nem csak vetőmagnak, de ilyen állapotban őrlésre sem lehet felhadználni, annyira tele van idegen magvakkal. A buza elvetéséért felelős papp Vendel a \ gazdaság igazgatója és Malurevszki pál főagronómus. Az ügyben a nyomozást tovább folytatjuk. A kulákság részéről tapasztalható olyan megynilvánulások, hogy már kibírhatatlan a helyzetük. Igy pl. Miklya M.hály 60 holdas kondorosi kulák olyan kijelentést tett, hogy az ő helyzete végképp tarthatatlan a sok zaklatás miatt és most már komolyan kezd foglalkozni az öngyilkosság kérdésével. Vagy pl. Hunya László endrődi 2o holdas kulák ugy nyilatkozott, hogy szándékos kínzás az amit velük csin-Inak, mert a csoportban sem léphetnek be, viszont a földjükért és az adóért állandóan zaklatják őket. Továbbra is tapasztalható a kulákság részéről az hogy igyekeznek szabotálni az őszi mezőgazdasági munkák végzését. Igy pl. Oellai Vincze 53 holdas hunyai kulák az őszi szántás vetés munkálatait elszaboltálta• Komoly hiányosságok tapasztalhatók, egyes termelőszövetkezeti csoportoknál, hogy nem rendelkeznek elegendő takarmány mennyiséggel. Igy pl. a nagykopáncs! Dózsa III. tip. tszcs-nél a szombati napon 3 drb. sertés pusztult el. Az eddigi kivizsgálás szerint azért, mert nem tudtak a sertéseknek kellő e mennyiségű takarmányt bizt-Sitani, azok csak legeltek. Ugyancsak takarmány hiány van a csorvási "Vörös Október" tsz-nél, valamint a pusztaszöllősi "Előre" III. tip. tszcs-nél. Tudomásunkra jutott az, hogy a kötegyáni "Béke" tsz. elnök helyeteí Se Váczi Gábor tegnap este az elnök tudta nélkül árpát osztott ki a tagok között kb. 2oq-át. A kiosztott árpa mennyiség a közös állattenyésztésre volt beütemezve. Sarkad községben igen rossz hangulat van a dolgozók között,