MDP Békés Megyei munkatervei, jelentései 1950-1952

1950-1952

M.D.F* Békésmegyei Bizottsága, Békéscsaba, A tagosítással kapcsolatos jelentésemet a mai napnak megfe­lelően as alábbiakban teszem meg: Békés negyében a tagositás befejzése után a dolgosé paraszt­ság egyre kevesebbet foglalkozik a tagositási munkálatokkal. Még tárgyalnak ugyan arról, hogy jól jártak a tagositás so­rán, jobb csereföldet kaptak, de már sokkal kisebb mértékben mint a tagositás időtartama alatt. A dolgozó parasztság kö­zött kialakult jó haAgulatra jellemző Szilágyi Fe­renc dobozi 6 holdas váleménye, aki dolgozó paraszt társai előtt elmondta: w hogy én nem igy képzeltem el a tagosítást, ergeai ugy informáltak a tagosításról, hogy akinek a földje bele esik a csoport táblájába, az ne* kap aásik földet. Most látom és láthatja minden dolgozó paraszt, hogy mennyire f^lre voltak vezetve, hiszen ugyanannyi és ugyanolyan jó |Öldet kaptunk, mint amilyet a tagositás során igénybe vettek tokink.' Hasonlóképpen nyilatkozik S p á n Üvadarné kétegyházi 3 holdas kisparasztiak a elesébe, aki elmondta, hogy " igaz sajnálta* a rági földem, de amikor megnéztem a csereföldet, azt amit a bizottság előtt kiválasztottam, negcrültaap , mert láttaia, hogy azlle^alsbb olyan jó föld mint az enyém volt, sőt le is van trágyázva." V á uo s János 5 holdas nagy­kamarás! szegényparaszt pedig elmondja, hogy " soha neia hal­gatok ezután azokra, akik a kulá^fflkákal barátkoznak. Azt hí­resztelték a tagositás előtt a kulákok és a befolyáuk alatt álló parasztok, hó;y minden földet el fognak venni. Vége a tagositási ak és a cserefcldem talán még jobb minőségű, miat amit leadtam. Ugy látom szándékosan szembe akartak bennün­ket állitani a kormány rendeleteivel. " A tagositás lezajlása után a kulaksí g a tszcs.-kel, és az ott dolgozó parasztokkal akarja szembe állitani a dolgozó pa­rasztságot. Cserevs zki Tamásra medgyesegyházai 2o holdas kulák asszony pl. arról beszélt, hogy azért fizet

Next

/
Thumbnails
Contents