MDP Békés Megyei munkatervei, jelentései 1950-1952

1950-1952

M.D.P. Megyei pártbizottság, Békáscsaba . ^ Jelentem,hogy a dévaványai Szabad Nép tszcs-ben a minisztertanács határozata érteiméten f.hó 18.-án a földterületet egyénekre akar­ták felosztani, amit a tagság megelégedéssel vett tudomásul, azon­ban mikor már a terület felosztására került volna a sor Turi Gábor pártonkivüli tszcs-tag durva szavakkal lázított a tagság kőzött a földfelosztással szemben, valamint a vezetőség ellen uszított a tagság között. A tagság ezért nem volt hajlandó a földt rületet felosztani és ttgy nyilatkoztak, hogy csak akkor mehet a továbbiak­ban jél a munka, ha fenti szernél,, t a csoportból azonnal eltávolít­sák. Voltak olyanok akik elmondották, hogy már számos család belé­pett volna a tszcs-be, ha ez a személy nem dolgozna itt, illetve as kizárnák a csoportból. Amióta fenti személj a csoportban van állan­dóan lázit a tszcs-ellen, valamint a dolgozókat uszitja egymás el­len. Az ügyben a nyomozást bevezettük és megállapítottuk, hogy Turi Gá-,1 bor a felszabadulás előtt a munkaszolgálatosoknál mint parancsnok ^ működött, akikkel nagyon durván bánt és többesetten tettleg is bán­talmazta azokat. Ezt tizon>itja pl. Kiss István dévaványai lakos, MDP-tag, aki jelenleg ugynennek a csoportnak tagja. Nevezett eltá­volítására az intézkedést megtesszük. Ugyancsak az endrődi "Ujbarázda" tszcs-ben a növényápolási muni ék lemaradásának tudható be az,hegy Timár Imre pártonkivüli csoport­tag igen szőrös kapcsolatot tart fennt Lesznyiczki nevü szintén pártonkívüli tanítóval, aki eresen aemokráciaellenes beállítottsá­gú és Tímárt befolyása alá kerítette, ennek következtében már ezi­deig 4-tag kérte kilépését a csoportból. Timár Imrét a tagság ja­vaslatára a közeli napokban a csoportból kizárják, 8 igy a dolgo­zók között ennek folytán jó hangulat tapasztalható. Békéscsaba,1952.május 2% Köves Mihály áv.högy .^Jé \

Next

/
Thumbnails
Contents