MDP Békés Megyei munkatervei, jelentései 1950-1952

1950-1952

talaató Ecsegfalva tsz. község "Vörös Csillag"^ nevü tszcs-jében,. mely nem teljesítette még a mult évi beadását sem és most a tagok sem kap­hatnak vágási engedélyt. Hasonló a helyzet az endrődi "Béke" tszcs­nél, melynek több mint egy millió frt. hátraléka van az állammal szem­ben, ezenkivül nem teljesítette sertósbeadási kötelezttségét, valamint többmint százezer tojással van elmaradva állammal szembeni kötelezett­sége terén. A csoportnak 5200 hold földje van és csak 82-tag, melynek alapján kép­telenek a földterület megművelésére, beadási kötelezttségük teljesíté­sére. A csoport és ezen belül az egyének is el vannak adósodva, egymás­után hagyják ott a csoportot és mennek másfelé dolgozni. Jelentős szá­mú sertéssel rendelkeznek, de nincs takarmányuk, mellyel hízásra be tudnák állitani. A csoport tagjai már azt határozták el, hogy Rákosi elvtárshoz mennek segitségért, az is felvetődött, hogy a csoportból állami gazdaságot csinálnak. Próbáltak már más csoportokkal egyesülni, de senkisem fogadja el őket társnak, nagymennyiségű hátralékuk miatt. A tavaszi munkálatokat sem végzik lendülettel és igy komoly lemaradás­ra lehet számítani. A sertéspótbeadással kapcsolatban általában a dolgozó parasztok között is rossz a hangulat. Azt mondják, hogy miért nem adták ki hamarabb, ak­kor inkább tudták volna teljesiteni, de igy most képtelenek, mert egy­részt az elmúlt évre adták be sertésüket, másrészt most nem rendelkez­nek beadásra megfelelő sertésekkel és azt kérik a tanádsoktól, hogy ad­janak nekik határidő meghosszabbítást és akkor teljesíteni fogják. A sarkadi járásban a pótbeadást mindössze 11^-ban teljesítették, ezenbe­lül Okány község 3#-ban. Okányban a tanács 4o dolgozó parasztot behiva­tott, hogy felhívja figyelmüket a pótbeadásra, azonban egysem volt haj­landó kötelezvényt aláirni annak érdekében, hogy kötelezettségét telje­sítse . Ennél a kérdésnél nagyban tudja befolyásolni a kulák a dolgozókat. Ér­tesüléseink szerint a kulák biztatja a dolgozó parasztot kötelezttségé­nek megtagadása érdekéten. Erdei Mihály gyomai fo-holdas kulák azt mon­jta, hogy "nem érdemes beadni"és több rágalmazó kijelentést tett, és ezt sajátmaguk a kulák meg is teszik. Korcsok Gábor gyomai kulák, már egyéve nem adott be tejet és eltitkolta a hatóságok előtt, hogy tehene van. A rendőrség jár el ellene. Már előzőleg is jelentettem, hogy több tszcs-ben nem rendelkeznek meg­felelő mennyiségű és minőségi takarmánnyal és ez az állatállomány rová­sára megy. Ennek következtében egymásután történnek állatelhullások, mely szakértői vélemények szerint a gyenge takarmányozás eredménye. Az utóbbi napokban a köröstarcsai "Rákosi" tszcs, lo-birka döglött meg, a. békési "Petőfi" tszcs-ben 60 kismalac, a mezőmegyeri "Haladás" tszcs­ben egy anyakoca, állatorvosi vélemény szerint gjsngesség okozta parati­fuszos fertőzés következtében hullott el. A hatósági állatorvosok vé­leménye az,hogy a gyenge takarmányozás következtében az állatok elhul­lása fokozódni fog, igy a szükséges védőoltásról már most gondoskod­nak, s a meglévő vitamin injekcióval máris oltják az állatokat. A megyei kapitányság jelentése alapján Borús Mihály kamuti önkéntes tűzoltót f.hó 15.-én éjféltájban hazafelé menet ismeretlen egyének meg­támadták és súlyos sérüléseket okoztak rajta. A nyomozás bevezetve. F.hó 18.-án a battonyai rendőrőrs kerékpárlopásért elfogta Tóth József helybeli kisparasztot, -aki Szálasiékkal nyugatra menekült,3 ée nála egy jegyzetfüzetet találtak, melyben az amerika hangja által leadott /

Next

/
Thumbnails
Contents