MDP Békés Megyei munkatervei, jelentései 1948-1953, 1956
1948-1953, 1956
í ne*"*" 1 S őszintén szólva magam is elragadtatással hallgattam,mert -ugy éreztem, hogy őszintébben lelkésztől még nem hallottam nyilatkozni a felszabadulás óta, a Szovjet hadseregről, a dolgozó nép kivánságalnak megvalósulásáról, a népi demokrácia hatalmas eredményeiről és türténelmi hivatásáról.Tóth Kálmán népének igazi szociális érzésű papja,akire érdemes felfigyelni. Gönzl Béla református esperes azonban,Békésmegye református papjainak feje,annál gonoszabb megrögzött reakciós.Jelentésemmel együtt beterjesztek egy jegyzőkönyvet róla és egy levélváltást,melyből kitűnik,milyen ellenségesen viselkedik demokráciánkkal szemben,Révész Imre tisztáhtuli püspökkel együtt.Gönczi Béla és Révéss elírt ávAlltása és az ő helyüknek demokratikus lelkészekkel való betöltése nagy mértékben járulna hozzá,hogy a népfronton belül a reformátusa egyházzal is jól együtt tudjunk dolgozni a nép érdekében. Az evangélikus egyháznál latrai Károly osorvási lelkész a demokratikus irányzat vezetője,akire Főtitkárságunk figyelmét külön már felhívtam s,aki a héten keresi fel Káliay Gyula elvtársat annak meghívására.A parókiák demokratizálódását az állami szolgálatba kerrült pedagógusok segítségével,valamint a javíthatatlanokkal szemben harcban fogjuk kikovácsolni. Az uj Függetlenségi Frontot pártunk szervezetei készítik elő.Megyei és helyi összekötő bizottságok alakultak és dolgoznak az egység megteremtésén.A megbeszélések a legtöbb helyen már a megértés szellemében zajlanak le és nagyobb differenciák csak ritkán adódnak. A Párt domináló szerepe és szempontjai a megbeszélések alkalmával érvénye sülnek. A jó helyzet azonban nem általános.A másik két párt vezetői,ha be is látják pártunk politikájának helyességét,tagjaiknál nem tapasztalhatunk mindig engedelmességet.Ugy a Kisgazdák,mint a Parasztpártiak tagsága elég gyér számú,szervezetlen és összefogásuk, különösen most a nyári időben nehéz.A nemzeti Parasztpárt politikai magatartása tisztul,a féktelen demagógok,akik nem ismerték a határt uszításaikban,ma már jórészt a párt keretein kivül vannak.Kapesolattk azonban a párt egyik másik tagján,vagy vezetőjón keresztül továbbra is meg van és még mindig tapasztalható ellenzéki és demagóg politikai tevékenyéégük hatása a tagságuk között.Igy különösen mo3t a kormány intézkedéseinek következtében érezftető a több esztendős hivatalosan űzött politikai demagmgiájuk következménye,amikor a Bemzeti Parasztpárt tagjai zugnak ós káromkodnak,szidják a kormányt, a beszolgáltatás körüli rendelkezések miatt.A gabonával való szabad gazdálkodást, 3 mázsás fejadagot,az ellenőrzés megszüntetését és egyebet követlenek. Demokratikus megyei vezetőik sorra leégetik magukat,mert nem tudják