MDP Békés Megyei titkársági értekezletei 1951. január 19. - 1954. március 16.
1953. december 12.
kulák$,ság csak nagyon szük korlátok között gyakorolhat. Az állam piacot irányitó szerepe mindjobban nőni fog, mindez elvágja a falu számára a kapitalista fejlődés útját. A szövetkezetek megerősítése és megszilárdítása most azért is nagy jelentőségű, mert többek között a már meglévő termelőszövetkezetekre az a nagy történelmi feladat és hiíatás vár, hogy a még egyéni dolgozó parasztság számára bebizonyítsák, hogy a mezőgazdasági szövetkezet szocialista termelési módja jobb, előjayösebb, mint a kisárutermelési mód. Mindent el kell követnünk, hogy a szövetkezetek ezt a feladatot becsülettel teljesítsék is. Pártunk és kormányunk biztosítani fogja a termelőszövetkezetek olyan fejlődését, olyan megerősödését, melynek eredményekánt szövetkezeteink bebizonyítják a dolgozó parasztságnak, hogyha jobban akar élni, akkor neki is ra kell térni a szövetkezeti gazdálkodás útjára. Szövetkezeteink helyes, egészséges fejlődése, a szövetkezeti parasztok kibontakozó jómódú élete megfogja könnyíteni a parasztság számára a szocialista irányba való fejlődóst. Semmi kétség hogyha gyorsan és helyesen hajtjuk végre pártunk és kormányunk politikáját, ha felszámoljuk az előbb emiitett hiányosságokat, sikeresen fogjuk megoldani a mezőgazdaság szocialista átszervezését. Aki a szocializmus építését ugy akarja vezetni, hogy a falu és varos közötti ellentétnek a növekedését idézi elő, enyhén szólva alig értet meg valamit a marxizmusból, Marx,Engels, Lenin, Sztálin tanításaiból a szocializmus építésének törvényeit illetően, hogy a szocializmus építését ügy kell megoldani, hogy a varos ós a falu közötti ellentétek csökkenjenek és végső fokon eltűnjenek. De ehhez helyes politikára van szükség. És ezt a helyes politikát dolgozta ki a Központi Vezetőség júniusi és októberi teljes ülése. Az uj szakasz-ban pártunknak végérvényesen meg kell oldania a hus, zsir stb. problémáját, népünk életszínvonala emelkedésének e döntő tényezőit. Ezt célozza pártunk határozató a-mezőgazdaság fejlesztéséről. Ezért ez a politika munkásosztályunk, egész népünk igaz politikája. Az uj szakaszban népünk életszínvonala gyorsabb ütemű fejlesztésének utján pártunk feladatul tűzte a munkásosztállyal való kapcsolatának elmélyítését, munkás-paraszt szövetság megszilárdítását. Az uj szakasz uj politikája pártunk, a proletárdiktatúra tömegbázisának kiszélesítését jelenti. Es az előbb elmondottak alapján az uj szakasz uj politikája a párttól a tömegmunka alapvető megjavítását, fokozott, soko'dalu harcot követel a tömegek megingott bizalmának visszanyerésére. Ennek döntő feltétele, hogy a párt politikáját megértessük, magunkévá tegyük, helyeseljük elsősorban mi kommunisták, a kommunisták százezrei, és ezt követően a kommunisták milfliók ügyévé tegyék a párt politikáját és a kormány proferammjának végrehajtását. Mindezek alapján világos tehát, hogy a megyei partbizottság, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztálya előtt egész megyénk pártszervei, állami, gazdasági szervei előtt az a fontos feladat áll, hogy a már elmondott elvi vonatkozs.su hibák gyors felszámo ása mellett szervezze és biztosítsa, hogy a mezőgazdaság egészének terméshozamát, terméseredményeit növelni tudjuk. Ellenőrizze és segítse, hogy az állami és gazdasági szervek szakembereire való támaszkodással megyénk adottságaiból kiindulva, minden lehetőséget felhasználva végezzük munkánkat. Ezen belül természetesen különös gonddal ügyeljünk arra, hogy a meglévő termelőszövetkezeteink ugy politikailag, mint gazdaságilag egyaránt megszilárduljanak. Kedves Elvtársak már a Központi Vezetőség októberi ülésén is felvetődött, hogy az átcsoportosítás a népgazdaságon belül nem megy olyan ütemben, mintahogyan népünk szükséglete megkívánja és a lehetőségei is biztosítják. Az októberi ülés óta is azzal talákozunk megyénkben, hogy nem értik meg az átcsoportosítás lényegét. Tcves az a nézet, hagy az átcsoportosítás egyszerűen gazdasági, műszaki feladat. Persze ez is. De nemcsak ez. Az átcsoportosítás kérdése elsőrendű politikai feladat és ha ugy tetszik párt feladat. Miért van szükség átcsoportosításra, mi ennek az értelme? Az srtelme az, hogy az ország anyagi, pénzügyi, technikai erőit és eszközeit az eddiginél nagyobb mértékben áílitsuk nepünK: életszínvonala gyorsabb emelkedésének szolgálatába.