MDP Békés Megyei titkársági értekezletei 1951. január 19. - 1954. március 16.

1953. július 26.

Ili­Az ellenőrzést, instruálást a helyi szervek felé mélyíteni kell. Hogy ho­gyan jutottak le azok a határozatok, amit a Politikai Bizottság határo­zata alapján szabtunk meg, hogyan foglalkoznak a kormányprograméinak a feldolgozásával a tömegek között, a vezetők között, milyen intézkedéseket foganatosítottak ennek a végrehajtása érdekében. Jelenleg ol^ran stádium­ban vagyunk, amikor nincsennek kialakult módszerek, mot kell a legjobba­kat összegyűjteni, hogy ténylegesen megtudjuk a munkát javitani. Különösen a segítségadásra hívjuk fel a figyelmet a helyi vezetők részére, a helyi adottságoknak megfelelően. Így ahogyan a legjobban tudunk segíte­ni, ha azzal, hogy a vezetőket hívjuk össze, ha azzal, hogy a legbecsü­letesebb elvtársakat hívjuk össze, ha pártonkívüli dolgozókat kell össze­hívni, akkor azzal.Ha azzal tudunk legnagyobb segitséget nyújtani, hogy népnevelőértekezletet, pártbizalmi értekezletet hivunk össze, akkor azzal nyújtunk segitséget. Konkrétan a helyi adottságoknak megfelelően kw. ki­alakítani a módszereket, összegyűjteni a tapasztalatokat, a legjobbakat általánosítani. A megfelelő bázis kiépítése a helyi emberek felkészítésén tul egyik legfontosabb feladatunk. Kern ugy vetjük fel, hogy 6-8 embert hívjanak össze, azzal képezzenek bázist. Hanem a legjobb aktivistákra kell támaszkodni, ha 2 legjobb aktivista van, akkor kettőre, ha lo, vagy 15 akkor azokra. Olyan jelenség tapasztalható, hogy becsületes * most nem nagyon aktiv elvtársakkal, akikre támaszkodni lehetne T akindk a hangja az ellenség hangja következtében héttérbe van - ezekre nem építünk meg­felelően, nem foglalkozunk ezekkel az efeyebként becsületes elvtársakkal. A­kik szilárdan kiállnak mellettünk, a kormányprogramm fellett és harcol­nak, -ha kapnak megfelelő támogatást - annak a végrehajtásáért. Szélesebb körben biztositani, szervezetten, tervszerűen a kormányprogramm feldolgozását. Ezzel kapcsolatban a gaggyüléseket nagyon alaposan elo kell készíteni. Az e hónapi taggyűlésen megfelelően a kormányprogramm, Rákosi elvtárs beszédének alapján, azóta eltelt idő tapasztalatai alapján tisz­tázzuk a problémákat. De tul ezen tervszerűen kell biztositani a kormány­programm ismertetését a tömegek között, átfogóan ismertessük, beszéljük ált a dolgozókkal, hogy az ezzel kapcsolatos bizalmatlanságot feloszlassuk. Ennek egyik előfeltétele az, hogy a népnevelőmunka területén rendet te­remtsünk. Körültekintéssel, SZÍVÓS kemény munkával biztositani kell, hogy a népnevelők maximálisan legyenek mozgósítva, a vezetők által legyenek fel­készítve. A tömegek között végzett munkát tervszerűvé, rendszeressé kell, hogy tegyük. Fel kell vetni azt, hogy nem támaszkodhatunk teljes egészé­ben azokra, akikre a választások idején támaszkodtunk. A pártbizottságok, pártszervezetek vegyék számba azokat a népnevelőket, akikre lehet támasz­kodni, mozgósitsuk őket, másrészt a tömegszervezetek részéről az aktiv, becsületesen kiálló elvtársakkal töltsük fel a népnevelőket. Bizonyosmer­tékben felvetődik az átszervezése a népnevelőgándanak, elsősorban a ter­melőszövetkezeteken belül.AMit nem ugy kell nézni, hogy átszervezünk, ugy kell, hogy a meglévő erőkre való támaszkodás, legmegbízhatóbb elvtársak­ra való támaszkodás alapján szélesítsük. Népnevelő-munkánál külön kér­jük az elvtársakat arra, hogy körültekintőbben adjanak segitséget a helyi ervek feldolgozásához, hogy mit hogyan dolgozzanak fel. Konkrétan felvet­ni, különösképpen a termelőszövetkezetek vonalán, hogy melyek azok a kér­dések, amelyet nagyon alaposan fel kell dolgozni. Konkrétan felvetni, hogy mit dolgozzanak fel, hogyan dolgozák fel, ahhoz segitséget adni. Kü­lön felhívjuk arra a figyelmet, hogy mozgósítani kell a pedagógusokat a f eldo lg 0 záso kr a. Harmadik kérdésként felvetődik a legnehezebb területeknek a külön megse­gítésének a kérdése. Van 4o-45 termelőszövetkezet, ahol különösképpen é­lesen vetődik fel probléma. A megyei pártbizottság 16 termelőszövetkeze­tet külön is vállalt anélkül, hogy a járási pártbizottságok, vagy a helyi szervek felelősége csorbulna. Ezeknek a területeknek nagyobb segitséget kell adni a politikai, gazdasági megszilárdulásukat illetően.

Next

/
Thumbnails
Contents